Egy leosztásra futotta Traply erejéből

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 13. 12:38
Rögtön az első partiban búcsúzni kényszerült Traply Péter, az egyetlen versenyben maradt magyar játékos a WSOP (World Series of Poker) Főversenyének ötödik fordulójában, Las Vegasban a Rio Kaszinóban. A 10 ezer dolláros NL Hold'em tornán a napot kevés zsetonnal kezdő tehetség, rögtön az első leosztásban szerencsétlenül járt, így esélye sem volt a továbbjutásra. Az összetettben 79-en maradtak versenyben, vezet az alig ismert amerikai, Matt Ketteringham


Nem sikerült a bravúr Traply Péternek a WSOP főversenyén. A négy fordulón keresztül remekül teljesítő magyart az ötödik körben elérte a végzete, a 188. helyen zárt.

 

A pénteki napon zsetonjai harmadát elvesztő Bélabácsi becenevű Traply Péter, nehéz helyzetben várhatta a szombati folytatást. Messze neki volt a legkevesebb pénze az asztalnál, így hamar cselekednie kellett.

 

A magyar 260 ezer zsetonnal vágott neki a fordulónak, amikor első két lapjára pillantott joggal érezte ez az ő napja lehet. Darren Grant korai pozícióból beszállt a játékba, majd Felix Osterland 50 ezer dollárral emelt. Ekkor került sorra Bélabácsi.

 

Mivel QQ lapok voltak a kezében egyetlen lehetséges megoldás létezett számára, az all-in. Nem is késlekedett a 21 éves játékos bemondta a kulcsszót és bizakodva várta ellenfelei reakcióit.

 

Darren Grant, aki csak megadott a flop előtt, gondolkodás nélkül all-int mondott, és ez rosszat sejtetett Traply számára, Felix Osterlond dobott. Rossz érzése be is igazolódott KK lapot mutatott az amerikai, a magyar pedig óriási bajba került.

 

A 8, 8, 2, 9, 5 közös lapok flösst nem eredményeztek, így Traply Péter gyakorlatilag percek alatt kiesett a 188. helyen, amellyel 38 600 dollárral gazdagodott.

 

A 6844 fős mezőnyben remekül helytállt a magyar játékos és kicsit több szerencsével akár az első százba is bejuthatott volna.

 

Az összetettben az élen jelentős előnnyel, 5,8 millió dollárnyi zsetonnal az amerikai Matt Ketteringham áll, akinek eddigi legjobb eredménye a WSOP-n egy 2005-ös 10. hely volt.

 

Mögötte a második és harmadik helyen 4 millió dollár körüli zsetonmennyiséggel az orosz Nyikolaj Loszev és Albert Kim áll akkor, amikor már csak 79-en vannak versenyben a póker világának legértékesebb karkötőjéért.

 

WSOP, FŐVERSENY, 10 EZER DOLLÁROS NL HOLD'EM, 6844 INDULÓ, AZ ÉLMEZŐNY ÁLLÁSA AZ ÖTÖDIK FORDULÓ UTÁN
1. Mark Ketteringham - 5 800 000 dollár
2. Nyikolaj Loszev - 4 058 000 dollár
3. Albert Kim - 3 734 000 dollár
4. Tiffany Michelle - 3 438 000 dollár
5. Dennis Phillips - 3 436 000 dollár
6. Aaron Gordon - 3 369 000 dollár
7. Jamal Kunbuz - 3 327 000 dollár
8. Terry Lade - 3 225 000 dollár
9. Jeremy Joseph - 3 100 000 dollár
10. Alfredo Fernandez - 3 053 000 dollár
...188. Traply Péter