Dámák törték össze Traply pókerálmát

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 3. 14:41
Drámai körülmények között igen hamar ért véget a kaland Traply Péter számára az EPT (Európai Pókersorozat) Monte Carló-i 10,000 eurós főversenyének döntőjében. A magyar a torna addigi legnagyobb partiját vívta, egy hívás-visszaemelés után mondott all-int A-K-val, amelyet az első helyen álló dán Dag Martin Mikkelsen fogadott el Q-Q-val (hölgyekkel). A kétesélyes partiban nem érkezett segítség a magyarnak, így a nyolcadik helyen esett ki, 170 ezer eurót vitt, de ebben sokkal, de sokkal több volt. Hiába a helyes játék, a szerencse elpártolt tőle, ilyen a póker!


Történelmi nap elé nézett Traply Péter, mivel Tóth Zoltán novemberi döntő asztala óta először szerepelt magyar EPT-fináléban, ráadásul mindezt minden idők legdrágább európai versenyén valósította meg.

 

A harmadik helyen hatalmas zsetonnal a birtokában ülhetett le pókerezni, mint mondta a verseny előtt: „Ebből még bármi lehet..." De nem lett. Persze mindez nem honfitársunk hibája. A magyar a fináléban ugyanolyan türelmes, higgadt játékot produkált, mint korábban. Keveset avatkozott játékba, így egy óra póker után nyerte első nagyobb kasszáját, de ezzel is bőven tartotta 4,6 milliós kezdőpénzét.

 

Az ellenfelek ugyan sorra mondták az all-ineket, elfogadni nem nagyon akaródzott senkinek, míg el nem jött a torna eddig legnagyobb összecsapása, ahol a három nagy stack harcolt!

 

Kezdődött minden az amerikai William Woodward 250 ezres hívásával, amelyre az élen álló Dag Martin Mikkelsen nem alaptalanul emelt vissza 675 ezerig. Igenám, de mögötte, remek pozícióban ülő Traply Péter erősen gondolkodott, majd kimondta a szót: all-in. Ezzel 4,5 millió zsetonja áramlott az asztal közepére.

 

A tengerentúli két kézzel hajította be lapjait, de a dán vívódni kezdett. Traply addig alig-alig játszott, így a chipleader joggal tehette J-J-nál jobb párra, vagy A-K-ra honfitársunkat. Végül megadott és két Qs-Qd-t mutatott, a magyarnál Ad-Kh volt, a teljes asztalon lévő zseton harmada, 9 millió került középre.

 

Mindketten jól játszottak, innentől kezdve a kétesélyes parti gyakorlatilag azon múlt, érkezik-e ász vagy király... De nem érkezett: A flop 8h-5c-2h, turn: Td, river: 6.c Ezzel drámai körülmények között a nyolcadik helyen esett ki Traply Péter, 170 ezer eurós nyereménye egy ideig még biztosan nem vigasztalja. Ebben a versenyben, ebben a döntőben sokkal több volt!

 

Egy biztos, Bélabácsi nevét már nemcsak az online, hanem az élő körökben is egyre többen emlegetik, gyakorlatilag hibátlan, higgadt játékával biztosra vehető, visszatér még egy EPT-döntőbe és akkor már nem kegyelmez!

TRAPLY PÉTER KIESÉS UTÁNI NYILATKOZATA:
„Egy jogos all-in volt a részemről, de meglepődtem, hogy Mikkelsen eddig gondolkodott két dámával a megadáson. Elégedett vagyok a játékommal, mert nagyon türelmesen vártam a megfelelő pillanatra, de nem volt szerencsém. Borzasztóan csalódott vagyok, mert remek pozícióm volt a két nagy stackkel (Woodwarddal és Mikkelsennel -  a szerk.) szemben és ha megnyerem azt a partit a verseny legnagyobb esélyesének léptem volna előre" – mondta csüggedten az EPT háziasszonyának, Kara Scottnak a szimpatikus magyar fiú, Traply Péter.

18:22. Kialakult a heads-up

Alig négy órával a magyar kiesését követően már csak ketten maradtak. A holland Pieter De Korver 15 millió zsetonnal vezet az amerikai Matt Woodward előtt, akinek 12,7 milliója van. A Bélabácsit kiejtő Dag Martin Mikkelsen fokozatosan meggyengült, majd egy rosszul elsült blöff után búcsúzott a negyedik helyen. A harmadik az orosz Tulcsinszkij lett.

14:08. A semmiből jött a dráma!

Nem hibázott Bélabácsi, A-K-val rátolhatta még az élen álló Mikkelsenre is. A dán két dámával természetesen helyesen fogadott el, onnantól pedig a „pókeristenek" döntöttek, sajnos a magyar ellen! Mikkelsen 12,18 milló zsetonnal utcahosszal vezet.

14:05. TRAPLY KIESETT!!!! A NYOLCADIK LETT, 170 EZER EURÓT NYERT!

Összecsapott az első három helyezett. Woodward emelt 250 ezerig, erre Mikkelsen 625 ezerig hívott vissza, majd Traply all-in ment, 4,5 milliójával. A dán megadott, Q-Q-t borított a magyar A-K-t, igazi kétesélyes parti volt. A flop 8-5-2, turn: T, river: 6.

13:52. Miért jó Traply pozíciója?

Az élen álló két játékos, Mikkelsen és Woodward a magyar jobbján ül, azaz a legtöbb leosztásban előbb kénytelenek cselekedni, mint honfitársunk, így nem tudják, mit reagál majd Bélabácsi.

13:49. Add meg, add meg!

Mondta Eric Qu Tulcsinszkijnek, all-inje után. Az oroszt viszont addig kérlelték, hogy dobott.

13:42. Bélabácsi kasszát vitt!!!

A chipleader Mikkelsen 250 ezerig emelt, Traply 675 ezerig hívott vissza, a dán dobott. Az első magyar kassza! Ennyi pénze még nem volt: 4,72 millió zsetonnal áll honfitársunk.

13:38. Traply nagy megadáson gondolkodott!

A shortstack Alem Shah mondott all-int, Bélabácsi rövid ideig gondolkodott, de dobott. A magyar 4,26 millió zsetonnal áll, de most tette be a nagy-, majd a kisvakot.

13:36. Egyelőre Woodward gyűjtöget szorgalmasan

Az amerikai egymás után viszi a kisebb kasszákat és már 400 ezres pluszban áll.

13:32. Mikor látunk lapokat?

Fél órája folyik a játék, de a borításig még egy leosztás sem jutott el.

13:27. Szorítanak a vakok

Hirtelen nagyot ugrottak a vakok, így ketten azonnal bajban vannak (Korver és Shah) 1,5 millió zsetonjukkal.

29. VAKSZINT, 50-100,000 KIS-NAGYVAK, 10,000 ANTE

13:23. Zink húzta be a legutóbbi partit

A holland Korver és az orosz Tulcsinszkij a turnön adta fel a német elleni leosztást, aki így egymillió kasszát tett el.

13:18. Traply továbbra is meghúzódik

A magyar továbbra sem szólt bele a játékba, közben Woodward agresszív játékkal újabb leosztást nyert.

13:16. Összecsapott az első két helyezett

Mikkelsen és Woodward csatázott, 2d-3c-Q-s flopra hívott az amerikai, a dán feladta.

13:14. Tulcsinszkij viszi az első nagyobb kasszát

Az orosz a holland Korverrel csapott össze, 8-8-2 flopra hívott, ellenfele megadott, de a turn ász után már hiába emelt riválisa azonnal dobott. Másfél milliós kasszát tett zsebre.

13:09. Traply az esélyes?

Az angol közvetítők, de több szakértő is a magyar sikerét várja, remek pozíciója és persze fantasztikus pókere révén. Legyen igazuk.

13:08. Az első három leosztás

Eddig nem avatkozott játékba Bélabácsi.

13:05. Ha többet szeretne tudni Bélabácsiról!

13:01. Elkezdték!

13:00. 28. VAKSZINT, 40-80,000 KIS-NAGYVAK - 5,000 ANTE

 

12:57. Zsetonállás a döntő asztal előtt

1. Dag Martin Mikkelsen Norvégia 7,315,000
2. Matthew Woodward Egyesült Államok 4,560,000
3. Traply Péter Magyarország 4,365,000
4. Mihail Tulcsinszkij Oroszország 3,220,000
5. Eric Qu Franciaország 2,880,000
6. Pieter De Korver Hollandia 2,500,000
7. Daniel Zink Németország 1,865,000
8. Alem Shah Németország 1,490,000

12:56. Nyereménystruktúra

Össznyereményalap
9,350,000 euró
1. 2,300,000 euró
2. 1,300,000 euró
3. 800,000 euró
4. 600,000 euró
5. 470,000 euró
6. 350,000 euró
7. 250,000 euró
8. 170,000 euró
... ...

12:55. Öt perc és kezdődik a döntő!

12:48. Traply Péter blogbejegyzése a finálé előtt

„Durva nap volt megint, az elején iszonyat rosszul ment, aztán mákoltam egyet, majd a TV-s asztalhoz átülve elkezdett ömleni a zsuga. A végén ugyan ketten megelőztek, de annyi baj legyen, ráadásul pont pozícióm lesz rajtuk. A mezőny se annyira durva már, úgyhogy ebből még tényleg bármi lehet..." – Olvasható Traply Péter blogjában.