Csaknem kisiklott Traply a hullámvasúton

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 12. 15:50
Rendkívül nehéz napon van túl az egyedüli életben maradt magyar játékos, Traply Péter a WSOP (World Series of Poker) Főversenyén, a 10 ezer dolláros NL Hold'em torna negyedik fordulójában a Las Vegas-i Rio Kaszinóban. A napot a szenzációs 12. helyen kezdő játékos több partiból vérző sebekkel került ki, végül a 159. helyen, reggeli zsetonmennyiségének kevesebb mint harmadával zárt, viszont folytathatja a tornát. A versenyt 2,2 millió dollárnyi zsetonnal annak ellenére is Jeremy Joseph vezeti, hogy egy partiban 913 ezer dollárt bukott.


Pénteken már csak 189 játékos maradt versenyben a pókervilág legnagyobb jelentőségű tornáján, a WSOP Főversenyén Las Vegasban. A szűk csoport tagja a fiatal Traply Péter is, aki ugyanakkor kevés sikerélménnyel távozhatott a Rio Kaszinóból pénteken, hullámzó teljesítménye a mélyponton ért véget.

 

A negyedik forduló előtt kitűnő pozícióban, 828 ezer zsetonnal a birtokában várhatta a folytatást a "Bélabácsi" becenévre hallgató játékos és nem is indult számára rosszul a játék.

 

Rövid idő alatt 75 ezer dollárt kaszírozott és már 900 ezer dollárnyi zseton mögül szemlélhette ellenfelei játékát. Ezt követően egy kisebb hullámvölgy következett, viszont két és fél óra elteltével már 920 ezer dollárnál járt.

 

Mint utólag kiderült ez volt a csúcs Traply számára a pénteki napon, innentől kezdve csak lefelé vezetett az út, ráadásul egy félreértés miatt 60 ezer dollártól is megfosztották.

 

Ezután KQ lapját tépázta meg egy AK, mivel a közös lapok mind számára, mind ellenfele Stephane Horner számára semlegesek voltak. Ez a kellemetlen parti máris 410 ezer dollárjába került Bélabácsinak.

 

A megpróbáltatások ezután is folytatódtak, az ekkor éppen rutinos, nagy zsetonmennyiséggel rendelkező játékosokkal tarkított asztallal meggyűlt a baja. Egy esetben még AK lapját is dobni kényszerült ellenfele all-inje után, utólag kiderült AA lappal került volna szembe, amely nem sok reménnyel kecsegtetett volna.

 

A rossz lapjárás kisértette a játékost, viszont kemény munkával 650 ezer dollárig küzdötte fel magát és úgy tűnt újra talpra áll, ekkor érkezett kezébe egy TT.

 

A flop előtt emelt amire ellenfele visszaemelt. A flop a veszélyesnek tűnő A, 9, 7 volt, ami után J, majd egy A következett, végül ellenfele JT lapja jobbnak bizonyult. Traply újabb 350 ezer zsetont vesztett egyetlen játék alatt.

 

A 21 éves játékos becsületére váljon a nehéz helyzetből ismét talpra állt, 310 ezer dollárt kaszírozott egy két órával későbbi leosztásban. A legnagyobb szerencsétlenség viszont még hátra volt.

 

Egy órával később Cedric Kolstad mondott all-int, amelyet Bélabácsi érthető módon JJ-val elfogadott. Bizakodó hangulata egészen addig tartott, míg meg nem pillantotta ellenfele AA lapjait. Nem érkezett segítség a magyar számára, 210 ezer dollár volt már csak a birtokában.

 

Az idegörlő bukott parti után passzív játékot játszott, végül 260 ezer dollárral a 159. helyen zárta a pénteki napot, amely kevesebb mint a harmada a csütörtöki zsetonmennyiségének.

 

Az első pozícióban 2,2 millió dollárral továbbra is az amerikai Jeremy Joseph áll, viszont egy hatalmas partiban több mint 900 ezer dollárt vesztett, így előnye minimálisra olvadt üldözőivel szemben.


TRAPLY PÉTER ZSETONMENNYISÉGÉNEK VÁLTOZÁSA PÉNTEKEN
DÁTUM IDŐPONT ZSETONMENNYISÉG VÁLTOZÁS  
2008-07-11 14:09 828 000  
2008-07-11 14:18 903 000 +75 000
2008-07-11 16:05 795 000 -108 000
2008-07-11 16:39 920 000 +125 000
2008-07-11 17:30 900 000 -20 000
2008-07-11 18:57 490 000 -410 000
2008-07-11 19:33 640 000 +150 000
2008-07-11 21:44 290 000 -350 000
2008-07-11 21:51 600 000 +310 000
2008-07-11 23:05 210 000 -390 000
2008-07-12 03:25 260 000 +50 000

 

 

WSOP, FŐVERSENY, 10 000 DOLLÁROS NL HOLD'EM, 6844 INDULÓ, AZ ÉLMEZŐNY ÁLLÁSA A NEGYEDIK NAP UTÁN
1. Jeremy Joseph - 2 187 000
2. Nyikolaj Loszev - 2 110 000
3. Cristian Dragomir - 2 065 000
4. Brandon Cantu - 1 981 000 
5. Davor Lanini - 1 958 000 
6. David Rheem - 1 851 000
7. Andrew Rosskamm - 1 764 000 
8. James McManus 1 761 000 
9. Geoffrey Herzog 1 695 000 
10. Albert Kim 1 688 000 
... 159. Traply Péter - 260 000