Craig Marquis 12 milliós partit nyert

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 14. 09:00
Craig Marquis vezeti a 27 fősre olvadt mezőnyt a WSOP (World Series of Poker) Főversenyén, a 10 ezer dolláros NL Hold'em tornán, a vasárnapi játéknap után Las Vegasban, a Rio Kaszinóban. Az amerikai sokáig csak a középmezőnyben tartózkodott, azonban az idei versenysorozat legnagyobb összegű partijában, a 12 millió dolláros kassza megnyerésével rögtön az élre ugrott. Mögötte a második helyen Dennis Phillips áll, míg a harmadik helyen az egyetlen versenyben maradt női játékos, Tiffany Michelle következik, közel 10 millió dolláros zsetonmennyiséggel.


Egy nap alatt jelentősen megváltozott az élmezőnyt alkotók névsora a WSOP főversenyén. Az ötödik forduló után még az élen álló Mark Ketteringham néhány óra játék után máris búcsúzott. Az eddig ismeretlen Gert Andersen búcsúztatta, miután AQ kombinációja dáma párra javult.

 

Azonban a szombati napot a második helyen záró Nyikolaj Loszev sem járt jobban, szerencsétlenségére éppen a 28. helyen búcsúzott, így utolsó kiesőként már nem vehet részt a hétfői küzdelmekben.

 

A hatodik körben búcsúzott a póker világának két nagy alakja Phil Hellmuth és Mike Matusow is. A 11-szeres karkötőgyőztes szombati botrányos viselkedése után, amikor ellenfelét "idiótának" nevezte és perceken át becsmérlő szavakkal illette, a 45. helyen búcsúzott.

 

AQ lapjával JJ ellen találta magát szemben és mivel nem érkezett segítség számára, így kiesett. Matusow, aki júniusban hat év várakozás után harmadik karkötőjét nyerte, ezúttal egy peches partiban szettel a kezében szenvedett vereséget egy full house ellen és 30. pozícióban végzett.

 

Mielőtt azonban Matusow kiesett volna a nézők szemtanúi lehettek az idei WSOP legnagyobb összegű leosztásának:

 

Aaron Gordon 200 ezer dollárral nyitott, ezt Brandon Cantu megadta majd Craig Marquis egy hatalmas 700 ezer dolláros visszaemeléssel lepte meg ellenfeleit. Gordon kiszállt, azonban Cantu megadott.

 

A rendkívül agresszív kezdés után a treff J, káró 6, pikk 5 floppot mindketten passzolták, viszont az érkező káró A turn után újabb két millió dollár került a kasszába, majd a treff 10 river után mindkét játékos all in ment.

 

Marquis AQ mutatott, ellenfele meg sem fordította lapjait, ezzel 12 millió dolláros kasszát zsebelt be és egyből az élre állt.

 

A folytatásban az egyetlen női játékos, Tiffany Michelle 8,5 millió dollárt zsebelt be az egyik leosztásban két párral és a harmadik helyre jött fel.

 

Folytatás hétfőn az utolsó fordulóval, amikor addig játszanak, ameddig 9 főre nem olvad a mezőny, ezután csak novemberben dől el a végső győztes sorsa.

 

WSOP, FŐVERSENY, 10 EZER DOLLÁROS NL HOLD'EM, AZ ÉLMEZŐNY ÁLLÁSA A HATODIK FORDULÓ UTÁN
1. Craig Marquis - 11 300 000 dollár
2. Dennis Phillips - 11 150 000 dollár
3. Tiffany Michelle - 9 900 000 dollár
4. Kelly Kim - 8 800 000 dollár
5. Peter Eastgate - 8 720 000 dollár
6. Gert Andersen - 8 350 000 dollár
7. Chris Klodnicki - 7 800 000 dollár
8. David Rheem - 6 800 000 dollár
9. Ivan Gyemidov - 5 800 000 dollár
10. Paul Snead - 5 600 000 dollár