Alig három óra alatt győzött Rajkumar

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 19. 17:21
Az indiai születésű Vivek Rajkumar nyerte a Póker Világsorozat (WPT) negyedik állomását, az Atlantic Cityben rendezett Borgata Poker Open főversenyét, a 10 ezer dolláros NL Hold'em viadalt szombaton. A mindössze 22 éves játékos a WPT történetének legrövidebb, 48 leosztásból álló döntő asztalán, alig háromórás küzdelemben, az első helyről indulva gyűjtötte be az 1,4 millió dolláros pénzdíjat. A második helyen Sang Kim zárt, a harmadik a sokáig élen álló Dan Heimiller lett.


Népes, 516 fős mezőny gyűlt össze a New York közelében található Atlantic Cityben a WPT hetedik idényének negyedik állomásán. Az ötnapos viadal utolsó napjára már csak hatan maradtak versenyben, az első helyről, a teljes zsetonmennyiség harmadával Vivek Rajkumar várta a döntő asztalt.

 

Az 1,5 és 6,5 milliós zsetonmennyiséggel rendelkező játékosok számára a 60-120 ezres vakok kevés mozgási lehetőséget kínáltak, nem is történt másképp, ám arra kevesen számítottak, hogy alig három óra alatt fény derül a győztes személyére. 

 

Már a hatodik leosztásban megfogyatkozott a mezőny, Andrew Knee mondott all-int A4-gyel, szerencsétlenségére Jason Strochak tizes párjával találta magát szemben, mivel nem érkezett segítő lap számára máris búcsúzott.

 

A torna végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú partit jelentett két zsetonok bőségében lévő játékos összecsapása. Vivek Rajkumar emelt 450 ezerig, amelynek háromszorosára kapott visszahívást Mark Seif részéről, végül all-int mondott az indiai születésű versenyző.

 

Tizes párt mutatott, ám ellenfele két ászt borított, bajban volt Rajkumar, egészen a floppig, ekkor egy újabb tizes érkezett és végül az így kialakult drillel hatalmas kasszát tehetett zsebre, ellenfelei bottal üthették nyomát, a teljes zsetonmennyiség fele mögül figyelhette az eseményeket.

 

Nem sokkal később Seif búcsúzott is, akit Jason Strochak követett és hamarosan távozott az asztaltól a verseny körábbi szakaszában sokáig vezető Dan Heimiller is.

 

A párbajt több mint negyedannyi zsetonnal kezdte az addig ügyesen manőverező Sang Kim, mint a toronymagasan vezető Rajkumar. Végül mindössze a 48. leosztásban a 22 éves játékos pontot tett a torna végére.

 

AJ-val egy AQ ellen szállt harcba, amely kevés esélyt jósolt számára, lényegében csak egy bubi siethetett a segítségére de már a flopra érkezett a lap, így Vivek Rajkumar nyerte a Borgata Poker Open főversenyét 2008-ban.

 

Minden idők leggyorsabb WPT-döntő asztalán diadalmaskodott az addig ismeretlen fiatal játékos, aki sikerével 1,4 millió dollárral gazdagodott. Következik október 10-16. között az Észak-amerikai Pókerbajnokság, amiről szintén beszámolunk.

 

WPT, BORGATA POKER OPEN, FŐVERSENY, 10,000 DOLLÁROS NL HOLD'EM, VÉGEREDMÉNY:
1. Vivek Rajkumar 1,424,500 dollár
2. Sang Kim 750,000 dollár
3. Dan Heimiller 387,500 dollár
4. Jason Strochak 337,500 dollár
5. Mark Seif 287,500 dollár
6. Andrew Knee 237,500 dollár
7. John Myung 187,500 dollár
8. Chris Arvanitis 137,500 dollár
9. Stephen Vanauken 100,000 dollár
10. Michael Binger 65,000 dollár