Torna: a kínaiak lehet, hogy 2000-ben sem voltak elég idősek

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 24. 19:34
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) a pekingi rajtengedélyek után most már a 2000-es sydneyi olimpián részt vevő kínai tornászlányoknak az életkorát is vizsgálja visszamenőleg. A kínai fővárosban rendezett seregszemle előtt és után kirobbant botrány, amely szerint a rendező ország tornászai nem érik el a minimum 16 éves életkort, hosszabb távú vizsgálatokat is maga után vont.


 

A 2000-es sydneyi olimpia bronzérmese, Jang Jun a legfrissebb hírek szerint még csak 14 éves volt a torna idején. Ezt állítólag egy 2007-es tévéműsorban személyesen be is vallotta.

A botrány azután robbant ki, hogy a pekingi olimpia tornacsarnokában mindenki azzal foglalkozott, hogy az aranyérmes kínai tornacsapat tagjai még csak 14 évesek, de ezt a kínai szövetség cáfolta.

A vizsgálatok során anyakönyvi kivonatokat, útleveleket, személyi igazolványokat kért be a nemzetközi szövetség. Ha bebizonyosodik a tornászlányok nem megfelelő kora, az az idei játékok négy tornaeredményét is megváltoztatná.