Szávay wimbedoni legyőzőjével kezd

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 7. 09:33
A kínai Cseng Csiével találkozik Szávay Ágnes az olimpiai tenisztorna első fordulójában. Azzal az ázsiai hölggyel, aki Wimbledonban a nyolcaddöntőben parancsolt megálljt a magyar klasszisnak. A Vasas játékosa Arn Grétával együtt párosban is elindul Pekinben, ahol az első körben a Morita Ajumi, Szugijama Aj japán duóval találkoznak majd.


Fotó: Getty Images

 

A vasárnap kezdődő küzdelmekben a 11. helyen kiemelt Szávay - abban az esetben ha túljut hazai pályán játszó ellenfelén – a második fordulóban a spanyol Nuria Llagostera Vives, vagy a cseh Klara Zakopalova lehet az ellenfele.


Szávay Ágnes idén februárban döntőbe jutott a párizsi 600 ezer dollár összdíjazású tornán, a szintén a francia fővárosban rendezett Roland Garroson a harmadik fordulóig, az angol nyílt teniszbajnokságon a negyedik körig jutott. Utóbbiban ütötte el a továbbjutástól Cseng Csie 6:3, 6:4-re.


Júliusban Bad Gasteinben az elődöntőig menetelt, az ötkarikás játékok előtti utolsó viadalon, Stockholmban azonban már a második ellenfele kiejtette a magyar játékost.