Struhács György elégedett is, meg nem is

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 14. 16:58
Egy-egy éremmel (Fodor Zoltán), valamint ötödik (Bácsi Péter) és két nyolcadik (Lőrincz Tamás, Deák-Bárdos Mihály) helyezéssel zárta a pekingi olimpiát a magyar kötöttfogású birkózóválogatott, ahogy Struhács György szövetségi kapitány fogalmazott, ez nem rossz mérleg.


"Azt azonban sajnálom, hogy nagy esélyeket szalasztottunk el. Elsősorban Bácsira gondolok, aki megnyert meccseket hagyott veszni, Lőrincz esetében pedig talán a bírók is "besegítettek" a kiesésbe.

 

Főleg szerdán szerencsétlenek voltunk a sorsolásokkal is, de ma Deák Bárdos Misi is szerezhetett volna talán egy ötödik helyet, ha fordítva jön a korong. Összességében azonban nem lehetünk elégedetlenek, ha valaki előzetesen azt mondja, hogy ilyen eredményeket érünk el, elfogadtam volna" - értékelte az 55 kilós Módos Péter kiválása után ötfősre fogyatkozott csapata teljesítményét a szakember.


Elárulta azt is, hogy ha a rajt előtt - Módost is beleszámítva - egy ezüstérmest kellett volna megneveznie, a 84 kilósok között csütörtökön végül második helyen végzett Fodort csak a negyedik lehetséges esélyesként említette volna.


Struhács a nézők számára szinte követhetetlen szabályokkal kapcsolatban azt mondta: reméli, hogy hamarosan megváltoznak.

 

"Úgy hallottuk, hogy az olimpiát követően elképzelhető valamifajta módosítás. Bízunk benne, hogy ez az akciódús, jó birkózást fogja szolgálni" - tette hozzá.

 

A kategóriájában nem is annyira titkos favorit Lőrincz Tamás az első fordulóban, Deák-Bárdos Mihály a negyeddöntőben búcsúzott a küzdelmektől, Módos Péter sérülés miatt el sem indult az olimpián.