Schmitt: Büszke vagyok olimpikonjainkra

Szerző: MTILétrehozva: 2008. augusztus 26. 10:09
Mintegy ezer rajongó, rokonok, barátok várták kedd reggel a pekingi olimpiáról hazaérkező magyar sportolókat, köztük a kajak-kenu válogatottat és a pólósokat. A magyar olimpiai küldöttség nagyjából háromnegyedórás késéssel, nem sokkal 6:15 után szállt le Ferihegyen, majd buszokon, rendőri felvezetéssel érkezett meg a SYMA rendezvényközpontba.


Fotó: Kovács Attila

A sportolók a szurkolókat megkerülve a hátsó bejáraton vonultak be élükön Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, valamint az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott tagjaival.

 

Ezután a Pekingben pontszerző versenyzőket egyenként szólították fel a nemzeti lobogóval és az öt karikával feldíszített színpadra - mindeközben a kivetítőkön a magyar sportolók pekingi sikereit nézhették a rajongók. Elsőként a kajakos Vereckei Ákos, a nőktől pedig a vívó Knapek Edina lépett a pódiumra, majd sorra következtek a többiek, utolsóként a férfipólósok, akik a legnagyobb tapsot kapták.

 

Kozmann György, a kínai fővárosban harmadik helyezett kenus elmondta: fantasztikus érzés, hogy az elmúlt egy hónap fájdalmai után kárpótlást kaptak az olimpiai bronzéremmel, és a győzelem érzése Pekingből Magyarországra is átjött.

 

Az első magyar aranyérmet szerző Vajda Attila kenus azt hangsúlyozta, hogy az 1000 méteres táv legnehezebb szakasza a vége volt: „Be kellett érni a célba, ez volt a legfontosabb.”

 

A vízilabdázók közül Molnár Tamás két gyermekével a karján ment fel a színpadra, Lóránt Hugó egy 1-es, Benedek Manó pedig egy 2-es számmal ellátott pulóvert viselt, utalva édesapjuk 12-es sapkaszámára.

 

Ezt követően Schmitt Pál lépett a mikrofonhoz és megköszönte az időközben másfél ezresre duzzadt szurkolótábornak a fantasztikus fogadtatást:

 

„Ha meg tudjuk becsülni a helyezéseket, akkor ilyen fogadtatásban részesülhetnek versenyzőink. Olyan olimpián vagyunk túl, amely után az egyik szemünk sír, a másik nevet.”

 

„Nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet. Ugyanakkor 16 aranyérmes sportolót tudunk példaképül állítani a fiatalok elé. Büszke vagyok mind a százhetven magyar olimpikonra, akiknek valamennyien világszínvonalú teljesítményt kellett nyújtaniuk, hogy eljussanak Pekingbe. Összefogást sürgetek a sportban, hogy ami nem sikerült most Pekingben, az valóra váljon Londonban.”

 

Gyenesei István sportért felelős miniszter azt hangsúlyozta, hogy a magyarokon kívül nem voltak más nemzetbéliek, akiknek szurkolását úgy lehetett hallani, mint az övékét. A miniszter hozzátette: a kudarcokat közösen kell vállalni és összefogás kell, hogy Londonban sikeresebbek legyünk.

 

A tárca vezetője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában azzal javaslattal állt elő, hogy az olimpiai bajnoki címet szerzett férfi vízilabda-válogatott tagjainak pénzjutalmát az egyéni győzteseknek járó 20 millió forintra egészítse ki a kormány.

 

Hozzátéve, hogy a jutalomösszeg megemelésére már a szerdai kormányülésen javaslatot tesz, s reméli, előterjesztése támogatásra talál.

 

Erre már csak azért is van esély, mert az előzetesen vártnál szerényebben szerepeltek Pekingben a magyarok, így a díjazásra elkülönített keret nem merült ki.

 

Az olimpiára vonatkozó premizálási tábla alapján a Kemény Dénes vezette együttes tagjainak 12 millió forint jár fejenként, amelyet ily módon 8 millióval növelne meg a miniszter, aki jelezte, hogy indítványa a szövetségi kapitányra is vonatkozik.