Rangadót nyertek a kínai kosaras hölgyek

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 9. 10:11
A női kosártorna B csoportjának második mérkőzésén bemutatkozott a hazai, kínai együttes is Spanyolország ellen, mégpedig győzelemmel, hiszen az európai klasszisokkal teletűzdelt vendégek 67-64-es vereséget szenvedtek az ázsiai együttestől. Annak ellenére, hogy Alba Torrens 20 pontjával a legeredményesebb játékos lett a mezőnyből.


 

Az első negyedben Lijie Miao vezetésével remekül kezdtek a kínai hölgyek. Majd Sui Fei-fei remek ziccerkihasználásának köszönhetően már 5-0-ra mentek a rendezők. Lan Bian is beszállt a pontszórók közé, tempója után már hét volt a differencia.


Ezek után nem volt meglepő, hogy a spanyol szakmai vezetés rögtön időt kért. Meg is lett az eredménye Anna Montanana megtörte az ibériai csöndet és duplájával 2-9 a kínaiaknak. Nem tartott sokáig a spanyol feljövetel, ugyanis Nan Csen azon nyomban szórt négy pontot, így már 13-2 oda.


Elisa Aguilar Lopes vezetésével azonban az európai válogatott remek játékkal egalizált (13-13). Kiegyenlítettebb lett a játék, és az első negyedet 18-15-ös kínai vezetéssel zárták a csapatok.


A második játékrészben is kínai fölény mutatkozott, Li Jie Miao és Nan Csen továbbra is remekül irányította a hazaiakat. Anna Montanana még vissza-visszahozta a reménysugarat a spanyolok számára, de az ő pontjaival is csak 23-32 a másik félnek. A félidő végére 24-37-es hazai fölény alakult ki.


A harmadik negyed Anna Montanana dupláinak köszönhetően felzárkózással indult az ibériaiak számára. Négy pontra sikerült feljönniük ázsiai ellenfelükre (36-40). Li Jie Miao azonban továbbra is remek formában játszott, így a spanyolok nem tudtak tartósan felzárkózni, sőt voltak olyan teljes percek is, amikor egyáltalán kosárradobás sem volt.

 

 

 

A csendet Lan Bian törte meg kosarával már 13 pont volt a különbség (36-49). Liai Palau és Dan Liu is belelendült a kínaiaknál, olyannyira, hogy a vörös mezben játszó hazaiak 52-39-re húztak el. A spanyolok legjobb játékosa Valdemoro nem tudott igazán jó játékot nyújtani a kínai védekezés hatására. 52-44-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó részre.


A befejező negyed Song triplájával indult, majd Alba Torrens vezetésével – és főként az addig a meccsen dobott 17 pontjával - az európai csapat öt pontra megközelítette ellenfelét (55-59). Majd spanyol időkérés következett, aminek eredményeképpen Torrens dobott gyorsan egy triplát is, megmutatva, hogy nem hiába vette igénybe a legális pihenőt a szövetségi kapitány.


A 2007-ben európa-bajnoki második spanyol gárda remekül használta ki ekkor lehetőségeit, újabb időkérés következett ennek eremdényeképpen, ezúttal kínai részről. A vége 67-64 az ázsiai együttesnek.

 

 

NŐI KOSÁRLABDA, PEKING, B CSOPORT
Spanyolország-Kína 64-67