Phelps hetedik, Coventry első aranyérme

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 16. 04:50
Az amerikai Michael Phelps a hetedik, a zimbabwei Kirsty Coventry az első aranyérmét nyerte Pekingben a szombati úszódöntők során. Előbbi új olimpiai rekorddal, de csak egy jobb benyúlással és mindössze egy századmásodperccel verte a szerb Milorad Csavicsot. Coventry sikere ennél jóval meggyőzőbb volt, ráadásul neki a világcsúcs is összejött.


 

A nap a női 200 m hátúszó döntővel kezdődött, a nagy kérdés az volt: vajon a címvédő, nagy esélyes Coventry meg tudja védeni Athénben szerzett címét, vagy három második hely után ezúttal is „csak” az ezüstérem jön össze neki Pekingben?

 

Nos, Coventry kétséget sem hagyott arra nézve, milyen tervekkel csobbant a vízbe és milyen esélyt ad riválisainak ezen a napon, ebben a számban.

 

Az 50-es fordulónál a világcsúcsot tartó amerikai Margaret Hoelzer még tartotta az első helyen tempózó Coventryvel a lépést, sőt, rajtuk kívül még a japán Nakamura Reiko is világcsúcson belül jött, de a folytatásban a zimbabwei egyre jobban meglépett riválisaitól.

 

A végén tulajdonképpen már csak Hoelzer világcsúcsával csatázott, nem annak tartójával. A rekordra végül 85 századmásodpercet vert rá, az amerikai 99 századot. Hoelzer végül csak bejött másodiknak, míg a bronzérmes a japán Nakamura Reiko lett, új Ázsia-rekorddal.

 

A szombati nap másik kérdése az volt: összejön-e Phelpsnek a hetedik elsősége is Pekingben, amellyel beállítja honfitársa, Mark Spitz olimpiai csúcsát, már ami az egy versenyen nyert aranyérmek számát tekinti.

 

A 100 pillangó azonban közel sem kizárólag az amerikai felségterülete, a rajtkövön ott láthattuk a világcsúcstartó amerikai Ian Crockert és a két napja olimpia rekordot repesztő szerb Milorad Csavicsot.

 

A szerb első, Crocker a második helyen fordult féltávnál, Phelps azonban csak a hetedikként. Viszont amíg utóbbi közel hasonló tempót ment a forduló után is, a többiek fáradtak. Azonban így is Csavics vezetett végig, gyakorlatilag az aranyérem elérhető közelségben volt számára még akkor is, ha Phelps egyre jobban jött fel rá.

 

A benyúlás azonban Phelpsnek jött ki jobban, míg Csavics csak siklott, egy végül egy századmásodperccel elmaradt az amerikai klasszistól. Crocker lemaradt a dobogóról is, leszorította őt az Óceániai-csúcsot úszó ausztrál Andrew Lauterstein.

 

Phelps hatodik aranyérme és hatodik világcsúcsa után megszerezte a hetedik aranyat is, bár ezt már „csak” új olimpiai-csúccsal. Lehet, hogy fárad? Csavics új Európa-csúccsal vigasztalhatja magát, no meg azaz ezüst sem csúnya Phelps mögött, mi magyarok már csak tudjuk…

 

A harmadik döntő a női 800 gyors volt, amelyen a brit Rebecca Adlington végig remek tempóban haladt az elsőség felé, egyre-másra leszakítva magáról riválisait. Tulajdonképpen ellenfél nélkül ment végig a távon, így a Pekingben már egy olimpiai rekordot magáénak mondó brit új csúccsal ért célba. Ráadásul az Evans által tartott „szakállas” csúcsból is folyamatosan faragott, így jócskán azon belül csapott a célba, végül 2.12 másodpercet hozott egy 19 éve fennálló világcsúcson. Második helyen az olasz Alessia Filippi, a harmadikon a dán Lotte Friis érkezett célba.

 

A nap a férfiak 50 m gyorsúszó számának fináléjával zárult, már ami a döntőket illeti. Ott a brazil Ceasr Cielho Filho szerezte meg az aranyérmet, ilyen rövid távon kijelenthetjük, meggyőző különbséggel verte riválisait. A dobogóra két francia állhatott fel, az ezüstérmes az első pályán tempózó Amaury Leveaux lett, a bronzérmes pedig a nagyobb reményekkel érkező, Európa-bajnok Alain Bernard. Meglepetésre az ausztrál Eamon Sullivannek még ez sem jött össze, ő a hatodik helyen zárt.

 

 

A szombati nap egyetlen elődöntőjéből, a nők 50 m gyorsúszó számából az amerikai Dara Torres jutott a legjobb idővel a vasárnapi fináléba. Második helyen az ausztrál Cate Campbell, a harmadikon a 2006-os budapesti Eb-n a szám aranyérmese, a német Britta Steffen kvalifikálta magát a fináléba.

 

A 23.97 másodperccel világcsúcstartó ausztrál Lisbeth Trickett az ötödik idővel döntős. A fináléba két-két ausztrál, holland és amerikai, valamint egy-egy német és fehérorosz versenyző jutott be. A selejtezőkben senki nem úszott 24 másodperc alatt.

 

A 41 éves Torres négyszeres olimpiai bajnok, de eddig csak váltóban sikerült nyernie. Az amerikaiak versenyzője 24 éve, Los Angelesben kezdett bele a gyűjtésbe, Barcelonában egy, Sydneyben két aranyérmet nyert. 50 gyorson Sydneyben bronzérmes lett az olimpián.

 

PEKING 2008, ÚSZÁS, NŐI 200 HÁT, DÖNTŐ:
1. Kirsty Cowentry Zimbabwe 2:05.24 perc
2. Margaret Hoelzer Egyesült Államok 2:06.23
3. Nakamnura Reiko Japán 2:07.13
4. Anasztaszija Zujeva Oroszország 2:07.88
5. Elizabeth Beisel Egyesült Államok 2:08.23
6. Elizabeth Simmonds Nagy-Britannia 2:08.51
7. Meagen Nay Ausztrália 2:08.84
8. Belinda Hocking Ausztrália 2:10.12
PEKING 2008, ÚSZÁS, FÉRFI 100 PILLANGÓ, DÖNTŐ:
1. Michael Phelps Egyesült Államok 50.58 mp.
2. Milorad Csavics Szerbia 50.59
3. Andrew Lauterstein Ausztrália 51.12
4. Ian Crocker Egyesült Államok 51.13
5. Jason Dunford Kenya 51.47
6. Fuji Takuro Japán 51.50
7. Andrij Szerdinov Ukrajna 51.59
8. Ryan Pini Pápua Új-Guinea 51.86

 

PEKING 2008, ÚSZÁS, NŐI 800 GYORS, DÖNTŐ:
1. Rebecca Adlington Nagy-Britannia 8:14.10 perc
2. Alessia Filippi Olaszország 8:20.23
3. Lotte Friis Dánia 8:23.03
4. Camelia Alina Potec Románia 8:23.11
5. Hszun-hszu Li Kína 8:26.34
6. Kylie Palmer Ausztrália 8:26.39
7. Elena Szokolova Oroszország 8:29.79
8. Cassandra Patten Nagy-Britannia 8:32.35
PEKING 2008, ÚSZÁS, FÉRFI 50 GYORS, DÖNTŐ:
1. Cesar Cielo Filho Brazília 21.30 mp.
2. Amaury Leveaux Franciaország 21.45
3. Alain Bernard Franciaország 21.49
4. Ashley Callus Ausztrália 21.62
5. Ben Wildman-Tobriner Egyesült Államok 21.64
6. Eamon Sullivan Ausztrália 21.65
7. Roland Schoeman Dél-afrikai Köztársaság 21.67
8. Stefan Nystrand Svédország 21.72
PEKING 2008, ÚSZÁS, NŐI 50 GYORS, ELŐDÖNTŐ:
1. Dara Torres Egyesült Államok 24.27 mp.
2. Cate Campbell Ausztrália 24.42
3. Britta Steffen Németország 24.43
4. Marleen Veldhuis Hollandia 24.46
5. Lisbeth Trickett Ausztrália 24.47
6. Hinkelien Schreuder Hollandia 24.52
7. Kara Lynn Joyce Egyesült Államok 24.63
8. Alekszandra Geraszimenyja Fehéroroszország 24.72
9. Jing-wen Zsu Kína 24.76
10. Francesca Halsall Nagy-Britannia 24.80
11. Jeanette Ottesen Dánia 24.86
12. Malia Metella Franciaország 24.89
13. Ze-si Li Kína 24.90
14. Therese Alshammar Svédország 24.96
15. Arlene Iradie Semeco Arismendi Venezuela 25.05
16. Hanna-Maria Seppala Finnország 25.19