Peking 2008, női kosárlabda: ausztrál győzelem a rangadón

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 17. 07:29
Ausztrália húsz ponttal nyerte az Oroszország elleni csoportrangadót a pekingi olimpia női kosárlabda tornájának A csoportjában. Az ötödik forduló előtt mindkét csapat négy-négy győzelemmel állt, így eldőlt, hogy az ausztrál gárda veretlenül, csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, míg az oroszok a második helyen végezve folytathatják a nyolc között.


Az előző négy fordulóban Fehéroroszországot, Koreai Köztársaságot, Lettországot és Brazíliát is kipipálta mindkét csapat, az ausztrálok azonban meggyőzőbb teljesítménnyel, meggyőzőbb győzelmeket arattak, mint az oroszok.

 

Kettejük csatájában jó ausztrál nyitányt még jobb orosz folytatás követett, így utóbbiak 6-10 után 19-15-re nyerték az első negyedet. Előnyüket a harmadik negyedik meg tudták őrizni, ott azonban az addig támadásban visszafogott ausztrálok 30 dobott pontjuknak köszönhetően átvették a vezetést (55-47).

 

A záró részben az addig remeklő oroszok teljesen becsődöltek, nyolc pontot szereztek, így lehetőséget adtak ellenfelüknek, hogy a parkettbe döngölje őket. Az ausztrálok pedig éltek ezzel az ajándékkal és kiütéses győzelmet arattak.

PEKING 2008, NŐI KOSÁRLABDA, A CSOPORT, 5. FORDULÓ:
AUSZTRÁLIA – OROSZORSZÁG 75-55 (15-19, 10-18, 30-10, 20-8)
Peking, Olimpiai Sportcsarnok, vezette: Estevez (argentin), Sudek (szlovák), Julien (francia)
AUSZTRÁLIA: Jackson 16/6, Batkovic 9, Taylor 12, Harrower 8, Bevilaqua 3, Grima 6, Snell 16/6, Summerton 6, Cox 5, Randall, Phillips, Screen.
OROSZORSZÁG: Csegoleva 4, Hammon 20/6, Karpunyina, Korstin 4, Oszipova 6, Rakmatyulina 2, Abroszimova 16, Sztyepanova 3, Kuzina, Vodopjanova, Liszina, Szokolvszkaja.