Manaudounak elment a kedve az úszástól

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 12. 18:39
A francia Laure Manaudou a „Vizes kockában”, a 100 méteres hátúszás döntője után a sapkájával törölgette a könnyeit, miután óriási csalódást okozott hazája számára szereplésével. Nem kizárt, hogy el sem indul 200 háton és a 4x100-as vegyesváltóban.


A francia úszónő a keddi napon úgy nyilatkozott Pekingben: „Én már mindenen csodálkozom, egyszerűen hihetetlen, hova fejlődött a sport, s hogy milyen körülmények között dolgozunk. Elment a kedvem az egésztől, számos sikert értem el, és ezek után egyszerűen már nem kívánom az úszást.”

 

Manaudou eddig 400 gyorson és 100 háton is leszerepelt Pekingben, előbbi versenyszámban a nyolcadik, utóbbiban a hetedik hellyel kellett beérnie a döntőben.

 

A 21 éves sztár sportpályafutása során rengeteg érmet nyert, háromszor cserélt edzőt, de legutóbb nem az eredményeivel, hanem pucér fotóival került a középpontba.

 

Romantikus kapcsolat fűzte az olasz úszóhoz, Luca Marinhoz, aki a pletykák szerint telefonon történt szakításuk után egy nappal pikáns képeket tett fel az internetre. A talján sportoló természetesen mindent tagad és perrel fenyegetőzik.

 

A helyzetet bonyolította, hogy Marin a hírek szerint összeszűrte a levet a szintén olasz úszónővel, Frederica Pellegrinivel, aki épp Manaudou rekordját döntötte meg Pekingben 400 méteres gyorsúszásban.

 

Manaudounak saját bevallása szerint az utóbbi időkben rosszra fordultak a dolgai mind a magánéletben, mind a sport világában, a franciák tanácstalanok, mivel lehetne felrázni a fiatal klasszist.