Kitadzsima címvédése, Gyurta ötödik

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 14. 04:10
A japán Kitadzsima Koszuke nyerte meg a férfi 200 méteres mellúszás döntőjét a pekingi olimpián. Az előfutamok során új olimpiai- és Európa-csúcsot úszó Gyurta Dániel ezúttal elmaradt egyéni legjobbjától, és lemaradt a dobogóról, az ötödik helyet szerezte meg. A magyar 4x200-as női gyorsváltó olimpiai hatodik helyet szerzett. Cseh László a negyedik legjobb idővel jutott be a döntőbe 200 vegyesen.


Gyurta Dániel az előfutam során káprázatos 2:08.68-as időeredményt ért el a 200 méteres mellúszásban, amellyel nem csak saját országos csúcsát javította meg több mint két másodperccel, hanem új Európa- és olimpiai csúcsot is felállított.

 

Bár a középfutamban már elmaradt ettől a fantasztikus időeredménytől, a fináléba való jutását a legkisebb veszély sem fenyegette, ötödik helyen kvalifikálta magát. Nála jobb időt csak a szám címvédője, a japán Kitadzsima, a kanadai Brown, az amerikai Spann és az ausztrál Rickard úszott.

 

Gyurta talán nem a legjobban kapta el a rajtot, Kitadzsima és Rickard állt az élre a táv elején. Az első ötven méter után csak a nyolcadik helyen állt a magyar versenyző 29,86-os időeredményével.

 

Kitadzsima féltávnál világcsúcs-részidővel fordult, Gyurta azonban nem bírt felkapaszkodni az élbolyhoz. Az utolsó ötvennél legalább az utolsó helyről elkerült, ám saját egyéni csúcsától elmaradva 2:09.22-vel zárt, ez pedig az ötödik helyre volt elég.

 

A győzelmet a japán Kitadzsima szerezte meg, aki olimpiai rekordot úszva megvédte címét.

A férfiak klasszikus számában, 100 gyorson Alain Bernard – aki a 4x100-as váltóban befutó emberként kikapott az amerikai Jason Lezaktól – óriási csatát vívott a világcsúcstartó, ausztrál Eamon Sullivannel, és végül 47,21 perces eredménnyel győzött. Bernand-nak ez volt az első olimpiai aranyérme.

Női 200 pillangón trónfosztást láthattunk: a címvédő, lengyel Otylia Jedrzejczak egy pillanatig sem volt versenyben az aranyéremért, amelyet végül a kínai Liu Zige szerzett meg egy óriási új világrekorddal.

Liu és honfitársnője, Csiao Liu Jang az utolsó 50 méteren hagyta faképnél a futam végéig még világcsúcstartó, ausztrál Jessicah Schippert, akinek a végére szétesett a mozgása.

Férfi 200 vegyesen mindenki spórolt az erejével, itt Cseh László a negyedik idővel kvalifikálta magát a fináléba. A legjobb eredményt az amerikai Ryan Lochte érte el, egy századdal megelőzve a 11-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpst.

A Pekingben korábban már két ezüstérmet szerző Cseh a futam utáni rádióinterjújában azt mondta: „Remélem, még nagyon sok maradt bennem”.

A női 4x200-as gyorsúszó-váltók versenyében a Stephanie Rice, Bronte Barratt, Kylie Palmer, Linda MacKenzie összeállítású ausztrál csapat világcsúcsot úszott, Rice pedig ezzel már a harmadik aranyérmét szerezte ezen az olimpián.

A Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna felállású magyar kvartett hatodik lett, kevéssel elmaradva a selejtezőben úszott országos csúcsától.


PEKING 2008, FÉRFI 200 MÉTERES MELLÚSZÁS, DÖNTŐ:
1. Kitadzsima Koszuke Japán 2:07.64 (olimpiai rekord)
2. Brenton Rickard Ausztrália 2:08.88
3. Hugues Duboscq Franciaország 2:08.94
4. Mike Andrew Brown Kanada 2:09.03
5. Gyurta Dániel Magyarország 2:09.22
6. Scott Spann Egyesült Államok 2:09.76
7. Loris Facci Olaszország 2:10.57
8. Paolo Bossini Olaszország 2:11.48

NŐK, 100 M GYORS, ELŐDÖNTŐ, ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYEK:
1. Natalie Coughlin Egyesült Államok 53,70
2. Marleen Veldhuis Hollandia 53,81
3. Zsu Jing-ven Kína 53,84
3. Hanna-Marria Seppälä Finnország 53,84
5. Francesca Halsall Nagy-Britannia 53,94
6. Britta Steffen Németország 53,96
7. Jeanette Ottesen Dánia 54,05
8. Lisbeth Trickett Ausztrália 54,10
9. Malia Metella Franciaország 54,20
10. Cate Campbell Ausztrália 54,54
11. Josefin Lillhage Svédország 54,59
12. Lacey Nymeyer Egyesült Államok 54,74
13. Petra Dallmann Németország 55,05
14. Alekszandra Heraszimenya Fehéroroszország 55,31
15. Erica Morningstar Kanada 55,36
Pang Dzsia-jing Kína kizárva

 

Megjegyzés: az első nyolc helyezett versenyző bejutott a döntőbe.



FÉRFIAK, 200 M HÁT, ELŐDÖNTŐ ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYEK:
1. Aaron Peirsol Egyesült Államok 1:55,26
2. Ryan Lochte Egyesült Államok 1:55,40
3. Markus Rogan Ausztria 1:56,34
4. Irije Roszuke Japán 1:56,35
5. Razvan Ionut Florea Románia 1:56,45
6. Gregor Tait Nagy-Britannia 1:56,72
7. Hayden Stoeckel Ausztrália 1:56,73
8. Arkagyij Vjacsanyin Oroszország 1:56,85
8. Helge Meeuw Németország 1:56,85
10. Ashley Delaney Ausztrália 1:57,73
11. Damiano Lestingi Olaszország 1:58,25
12. Keith Beavers Kanada 1:58,50
13. George du Rand Dél-Afrika 1:58,61
14. Gordan Kozulj Horvátország 1:59,22
15. Tobias Oriwol Kanada 1:59,50
16. Sztanyiszlav Donyec Oroszország 1:59,87

Megjegyzés: az első nyolc helyezett versenyző beejutott a döntőbe.

 

NŐK, 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ:
1. Liu Zige Kína 2:04.18 – világcsúcs (régi: Schipper 2:05,40 – 2006. 08. 17., Victoria (Kanada)
2. Csiao Liu Jang Kína 2:04.72
3. Jessicah Schipper Ausztrália 2:06.26
4. Otylia Jedrzejczak Lengyelország 2:07.02
5. Nakanisi Juko Japán 2:07.32
6. Aurore Mongel Franciaország 2:07.36
7. Elaine Breeden Egyesült Államok 2:07,57
8. Kathleen Hersey Egyesült Államok 2:08,23


FÉRFIAK, 100 M GYORS, DÖNTŐ:
1. Alain Bernard Franciaország 47,21 mp
2. Eamon Sullivan Ausztrália 47,32
3. Jason Lezak Egyesült Államok 47,67
3. Cesar Cielo Filho Brazília 47,67
5. Pieter van den Hoogenband Hollandia 47,75
6. Lyndon Ferns Dél-afrikai Köztársaság 48,04
7. Matt Targett Ausztrália 48,20
8. Stefan Nystrand Svédország 48,33


FÉRFIAK, 200 M VEGYES, ELŐDÖNTŐ:
1. Ryan Lochte Egyesült Államok 1:57,69
2. Michael Phelps Egyesült Államok 1:57,70
3. Thiago Pereira Brazília 1:58,06
4. Cseh László Magyarország 1:58,19
5. Takakuva Ken Japán 1:58,49
6. James Goddard Nagy-Britannia 1:58,63
7. Liam Tancock Nagy-Britannia 1:59,42
8. Keith Beavers Kanada 1:59,43
9. Bradley Ally Barbados 1:59,53
10. Fudzsii Takuro Japán 1:59,59
11. Darian Townsend Dél-Afrika 1:59,65
12. Alessio Boggiato Olaszország 1:59,77
13. Gal Nevo Izrael 2:00,43
14. Leith Brodie Ausztrália 2:00,57
15. Vytautas Janusaitis Litvánia 2:00,76
16. Dinko Jukic Ausztria 2:00,98

Megjegyzés: az első nyolc helyezett versenyző bejutott a döntőbe.


NŐK, 4X200 M GYORS, DÖNTŐ:
1. Stephanie Rice, Bronte Barratt, Kylie Palmer, Linda MacKenzie Ausztrália 7:44,31 – világcsúcs
2. Jang Ju, Zsu Csian-vej, Tan Miao, Pang Dzsia-jing Kína 7:45,93
3. Allison Schmitt, Natalie Coughlin, Caroline Burckle, Katie Hoff Egyesült Államok 7:46,33
4. Renata Fabiola Spagnolo, Alessia Filippi, Flavia Zoccari, Federica Pellegrini Olaszország 7:49,76 – Európa-csúcs
5. Coralie Balmy, Ophelie-Cyrielle Etienne, Aurore Mongel, Camille Muffat Franciaország 7:50,66
6. Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna Magyarország 7:55,53
7. Ueda Haruka, Jamagucsi Miszaki, Mita Maki, Takanabe Emi Japán 7:57,56
8. Josefin Lillhage, Gabriella Fagundez, Ida Marko-Varga, Petra Granlund Svédország 7:59,83