Kiss Gergely megnyerte első meccsét

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 21. 04:01
Kiss Gergely bejutott a pekingi olimpia nyolcaddöntőjébe a szabadfogású birkózók 96 kilogrammos súlycsoportjában. A magyar versenyző az első fordulóban a moldovai Nicolai Cebant verte meg, ám a legjobb tizenhat között egy sokkal nehezebb ellenfél, a kanadai David Zilberman ellen diadalmaskodó üzbég Kurban Kurbanov vár rá.


Kiss Gergely Sándor a 96 kilogrammosok mezőnyében a moldovai zászlóvivővel, Nicolai Cebannal kezdett.

Bár Ceban először elkapta a magyar versenyző lábát, és emiatt szerzett egy pontot, utána Kiss vissza tudott kontrázni, és az első szakaszt 5-3-as részsikerrel zárta.

 

A második menetben a moldovai kétségbeesetten támadott, ezt a magyar versenyző rutinosan a maga javára fordította, és egy három pontot érő akcióval nem csak a menetet, hanem a mérkőzést is megnyerte.

 

Sőt Kiss még szerzett két pontot ráadásként, ezzel még magabiztosabban diadalmaskodott.

 

A magyar birkózó sorsolása sajnos nem túl szerencsés, hiszen az üzbég Kurban Kurbanov vár rá, aki egy évvel ezelőtt harmadik lett a világbajnokságon.

 

A mai nap folyamán Aubéli Ottóért is szoríthatunk, ő a 120 kilogrammosok mezőnyében indul.