Jelimo fölényesen nyerte a 800 métert

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 18. 16:10
Pamela Jelimo magabiztosan győzött a női 800 méteres síkfutás döntőjében Pekingben a Madárfészek stadionban hétfőn. A 18 éves kenyai atléta a második négyszázon hatalmas tempót diktált és ugyan az utolsó métereken igencsak elfáradt, azonban így is új junior világcsúccsal győzött. Az ötödik olimpiáján szereplő Maria Mutola az ötödik pozícióban zárt. A 2000-ben olimpiai bajnok Angelo Taylor újra révbe ért 400 gáton Pekingben, két honfitársát megelőzve diadalmaskodott. Az első panamai aranyérem született az olimpiák történetében férfi távolugrásban, míg Usain Bolt elődöntős 200 méteres síkfutásban.


A női 800 méteres síkfutás döntőjének résztvevői között találhattuk a mozambiki Maria Mutolát, akit ötödik (!) olimpiáján szerepelt, ráadásul minden egyes alkalommal a döntőbe jutott.

 

A 35 éves háromszoros világbajnok, a sydneyi olimpia győztese azonban már képtelen volt felvenni a versenyt a fiatal generáció képviselőivel, köztük a mindössze 18 éves Pamela Jelimóval.

 

A kenyai futó ebben az esztendőben robbant be a 800 méteres síkfutás élmezőnyébe és rögtön mind a négy idei rangos Golden League viadalon győzni tudott, ezzel versenyben van az egy millió dolláros nyereményért.

 

Ráadásul olyan időket teljesített az idei szezonban, amelyre hosszú idők óta nem volt példa, Berlinben 1:55 percen belül futotta a távot, amellyel új afrikai rekordot állított fel és Pekingben is esélyesként utazott.

 

A rajt után már nagy tempót diktált és az élen haladt. Az első négyszáz métert 55,4 mp-es idővel teljesítette, majd a hátsó egyenesben leszakította összes ellenfelét és tíz méteres előnnyel fordult a célegyenesbe.

 

A végére ugyan Jelimo elfáradt, azonban így is új afrikai csúcsot és junior világrekordot, 1:54,87 percet futott, amellyel 18 évesen olimpiai bajnoki címet szerzett. Mögötte a második helyen honitársa, Janeth Jepkosgei Businei végzett, a bronzérmet a marokkói Hasna Benhasszi szerezte meg.

 

Maria Mutola ötödik olimpiáján is helytállt és az ötödik helyen ért célba. Ez a nap azonban Pamelo Jelimóról szól, aki az ősz folyamán akár kísérletet tehet Jarmilla Kratovchvilova 1983-ban felállított 1:53,28 perces világcsúcsának megdöntésére.

 

Hármas amerikai siker született a 400 méteres gátfutás döntőjében a pekingi játékokon. Angelo Taylor Sydney-ben aratott sikere után már második olimpiai bajnoki címét szerezte, az ezüst Kerron Clementé lett, a bronzot Bershawn Jackson szerezte meg.

 

A világbajnoki címvédő panamai Irving Saladino nyerte a távolugrást 834 centiméterrel, ezzel hazája első olimpiai aranyát nyerte az olimpiák történetében. A második a dél-afrikai Khotso Mokoena, a harmadik a kubai Ibrahim Camejo lett.

 

A női diszkoszvetésben nagy meglepetésre Stephanie Brown Trafton szerezte meg az aranyérmet, miután első kísérlete 64,74 méterig szállt és ez elegendő volt a végső sikerre.

 

A 100 méteres női és férfi síkfutó számok ugyan már lezajlottak, mégis először most csendült fel az amerikai himnusz a Madárfészekben.

 

Trafton eddig egyetlen komolyabb eredménnyel sem rendelkezett, hazájában elsősorban nem tőle várták az aranyérmet. Az ezüstöt a kubai Yarelys Barrios szerezte meg, míg a harmadik helyen az ukrán Olena Antonova végzett.

 

A 200 méteres síkfutás negyeddöntőjében Usain Bolt újabb könnyed futást produkált és 20,29 mp-es eredménnyel, selejtezőfutamát megnyerve lépett az elődöntőbe.

 

A fináléra szerdán kerül sor, ahol az újdonsült olimpiai bajnok nagy esélyesként áll rajthoz.