Jakab-csoda: remek fordítás 0-3-ról

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 19. 10:29
Három szett után már lemondtunk a továbbjutásról, de szerencsére Jakab János nem így tett, 0-3 után sorozatban négy játszmát nyert Patrick Chila ellen, így győzött az asztalitenisz-torna első fordulójában a pekingi olimpián. A találkozó 45 percig tartott.


A verseny egyetlen magyar indulója nagy reményekkel utazott Pekingbe, igérte, leteszi a névjegyét az ötkarikás játékokon. Chila már korábban megtette, bíztunk abban, idén villámgyorsan elbúcsúzik az egyéni tornától.

 

Az első szettben a harminchét éves francia játékos végig kézben tartotta az irányítást. Az elején még lépést tartott Jakab, de 3-3 után Chila 7-5-re elhúzott, majd 9-6 után már esélyt sem adott a fordításra. A következő felvonásban már lendületesebb volt a huszonkét éves magyar asztaliteniszező, már 7-3-ra is vezetett. Azt gondoltuk, gyorsan egyenlít, de nem így történt, riválisa 10-10 után pontosabb volt.

 

A harmadik játszma is nagy csatát hozott, pedig Chila már 7-2-re elhúzott. Jakab feljött 9-9-re, de ekkor ismét az ellenfele volt a jobb. Úgy tűnt, minden eldőlt, a folytatás már csak formalitás lesz.

 

Szerencsére Jakab János nem így gondolta, elképesztően feljavult, szinte „lelőtte” ellenfelét az asztalról. A magyar reménység 3-3 után már végig vezetett, simán hozta a negyedik szettet. A következő percekben pedig elképesztő fölényben volt, 11-1-es részsikerrel folytatta a felzárkózást.

 

A negyedik játszmában Chila 7-3-ra vezetett, ismét úgy tűnt, közel a magyar búcsú. Jakab azonban feltámadt, 4-8-ról egy labdamenetett sem veszített. Káprázatos produkció, de ez csak akkor ért valamit, ha a döntő felvonást is megnyeri.

 

Nos, a hetedik játszmát a francia sportoló gyatrán kezdte, de 0-3-ról egyenlített, majd nagy csatában 9-7-es vezetésre tett szert. Két pontra került a győzelemtől, de erre esélye sem volt. Jakab János ismét felpörgött, sorozatban négy labdamenetet „húzott be”, ezzel kiharcolta a továbbjutást!!!

 

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ:
Jakab János-Patrick Chila (francia) 4-3 (-7, -10, -9, 7, 1, 8, 9)