Gyenesei István: Kijózanító valóság!

Szerző: MTILétrehozva: 2008. augusztus 27. 12:29
Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter szerint nem vallott kudarcot a magyar olimpiai csapat Pekingben, és az eredményeket kijózanító valóságnak nevezte. Ugyanakkor úgy látja, a többség értékeli a kínai fővárosban megszerzett három arany-, öt ezüst-, és két bronzérmet.


 

A tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón ismertetett ötkarikás gyorsértékelésében hangsúlyozta: megérti ugyan a csalódott, elkeseredett hangokat, de úgy látja, a többség értékeli a kínai fővárosban megszerzett három arany-, öt ezüst-, és két bronzérmet.

 

A tanúságok megállapításánál figyelembe kell venni, hogy felgyorsult a világ sportjának átrendeződése, markáns erőközpontok jöttek létre, és az eredményekben minden eddiginél nagyobb szerepet játszik az adott országok gazdasági potenciálja, s a népesség nagysága. Az aranyérmek felét hat ország vitte el.

 

Gyenesei István hangsúlyozta, a tapasztalatokat le kell vonnia mindenkinek, és az ezt követő egyeztetések, illetve szigorúan szakmai alapú viták után lehet meghatározni, milyen lépésekre lesz szükség annak érdekében, hogy már a 2012-es londoni olimpián eredményesebb legyen a magyar csapat.

 

Ugyanakkor úgy látja, hogy az ötpárti konszenzussal elfogadott Nemzeti Sportstratégiát kell a jövőben is az alapnak tekinteni, amin elképzelhetőek módosítások, de új törvényekre nem lesz szükség.

 

Az ugyanakkor ismét bebizonyosodott, hogy a magyar nemzetnek szüksége van a sikerekre, s ezeken belül is különösképpen a sportsikerekre, ezért is fontos, hogy ezen a területen ne legyen széthúzás, mert "nincs bal, vagy jobb oldali győzelem, mint ahogyan bal, vagy jobb oldali vereség sem a sportban". A politikai bűnbakkeresés éppen emiatt is megbocsáthatatlan szerinte.

 

"Ezért is jó lenne, ha a politika szereplőinek részéről, a társadalom minden oldaláról és minden helyzetben támogatott szent tehene lehetne a sport" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a kormány már megkezdte az első lépéseket a hozzá tartozó feladatok értékelésében.

 

Az idei költségvetésből 3 milliárd forintot fordítottak az olimpiai felkészülésre, ami lényegesen több a korábbiaknál, 2004-ben például mai reálértéken számolva 2,3 milliárdnak felelt meg ugyanez - hangsúlyozta a miniszter, elismerve azonban, hogy ez sem elég.

 

A szövetségeknek a támogatási rendszerben idén rájuk eső 1,81 milliárd forintból már tavaly rendelkezésükre állt 980 millió forint. Felhívta a figyelmet arra is, hogy például vívásban az idei Európa-bajnokságon és a tavalyi világbajnokságon is sok aranyérmet, illetve dobogós helyezéseket értek el a versenyzők az olimpiával megegyező erősségű mezőnyben, ami szintén azt jelzi, hogy nem a pénzhiánnyal volt probléma.

 

Mindezek ellenére a panaszok miatt a miniszter már az olimpia alatt elrendelt a minisztériumban egy belső vizsgálatot az ütemezések ügyében.

 

A jövőre vonatozóan több fontos területet emelt ki tárcavezető. Ilyen az utánpótlás, a sportegészségügy, a dopping és a sportdiplomácia kérdése is.

 

Kívánatosnak tartana egy nemzedékváltást, illetve szemléletváltást a sportban. Ehhez ad alapot szerinte a Patrónus program, melyben jelentős forrásokkal segítik az edzői kar utánpótlás-képzését. A Sport XXI. Utánpótlás-nevelési program pedig a fiatal versenyzőknek segít, jelenleg 13 sportágban.

 

A sportegészségügy terén a Sportkórház jövőjének megalapozását és biztosítását, illetve a sportorvosi hálózat feltételeinek javítását tekinti feladatnak. Előbbivel kapcsolatban Székely Tamás egészségügyi miniszterrel együttműködve ősszel a kormány elé szeretne terjeszteni egy javaslatot.

 

A doppingellenőrzések rendszerét jónak és eredményesnek nevezte, ám mindenképpen finomítandónak tartja, hogy a kontrollok ne befolyásolják negatívan a versenyzők munkáját.

 

A sportdiplomácia terén nagy hiányosságokról beszélt, melyek Pekingben is éreztették kedvezőtlen hatásukat. "A nagyvilág látta, hogy kiélezett helyzetekben rendre ellenünk ítéltek az ítészek, befolyásolva ezzel éremesélyünket" - mondta. A magyar sportdiplomácia képzés- és támogatásrendszerének megteremtése kidolgozásra vár.

 

Gyenesei István megerősítette: a szerdai kormányülésen javaslatot tesz, hogy a Kozmann György, Kiss Tamás bronzérmes kenus egység jutalmazását az aranyérmesekére, a győztes férfi vízilabda-válogatott tagjainak díjait pedig 12 millióról az egyéni elsőknek járó 20 millió forintra egészítsék ki.

 

Az eredményes magyar olimpikonok kitüntetési ünnepségére pénteken kerül sor a Parlamentben, ahol 67 sportoló és 27 edző kap elismerést.