Francia birkózó állt Deák Bárdos útjába

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 14. 05:43
Második mérkőzésén vereséget szenvedett Deák Bárdos Mihály a kötöttfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában. A legjobb négy közé jutásért vívott találkozón a magyar csak a második menetben volt képes akcióra, amikor egy pörgetéssel szerzett értékes pontot, azonban az első és harmadik felvonásban a franciának kedvezett a szerencse és az utolsó pontot begyűjtve bejutott a legjobb négy közé. Deák Bárdos a vigaszágon folytathatja szereplését.


A nyolcaddöntős győzelme után egy órával, ismét szőnyegre lépett Deák Bárdos Mihály Pekingben, akinek a legjobb négy közé jutás volt a tét a Yannick Szcepaniak  ellen.

 

A francia, Athénban hatodik helyen végzett az ötkarikás játékokon, míg két ötödik hellyel is rendelkezik a 2007-es világ- és a 2008-as Európa-bajnokságról.

 

Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes magyar az első menetben nem tudott mit kezdeni ellenfelével, így maradt a sorsolás, amely azonban nem hozott szerencsét birkózónknak.

 

A francia lett a kedvezményezett, ezzel másfél perc után hiába szerzett vezetést Deák Bárdos sikeres védekezésével, tudta, ha nem hajt végre akciót, akkor elbukja a menetet.

 

A szükséges támadásra nem került sor, a francia jutott vezetéshez. A második felvonásban a magyar először a mérkőzésen értékelhető akciót hajtott végre, egy remek pörgetéssel szerzett vezetést, majd kivédekezte az utolsó fél percet, ezzel már 1-1-et mutatott az eredményjelző.

 

A döntő felvonás sajnos az első pontos másolata volt: egy perc után nem történt értékelhető támadás, így ismét következett a sorsolás, amely újra a francia számára jelentett előnyt.

 

A magyar ugyan kivédekezte az ezt követő fél percet, azonban ismét nagy feladattal szembesült, akciót kellett végrehajtania a rendkívül stabil és szinte megmozdíthatatlan ellenfele ellen.

 

Az utolsó másodpercekben csaknem sikerült a bravúr, azonban az óra megelőzte Deák Bárdos kísérletét és ezzel a francia pontot érő támadás nélkül, a szerencsének és remek védekezésének köszönhetően lépett a legjobb négy közé.

 

A magyar nehezen emésztette meg vereségét, hiszen teljesítménye alapján közelebb állt a győzelemhez, azonban a vigaszágon még maradt remény számára.