Bryanték most a németeket tarolták le

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 18. 16:04
Dwight Howard huszonkét pontjával vezére volt a parádézó amerikai válogatottnak a pekingi ötkarikás játékokon a férfi kosárlabdacsapatok versenyében. Az Egyesült Államok legjobbjai negyvenkilenc ponttal, 106-57-re verték a németeket, és továbbra sincs ellenfelük a tornán.


 

Nagyon belekezdtek az amerikaiak hiszen rögtön az elején 8-0-ra elhúztak, amihez kellett az is, hogy a németek egyetlen pontot sem tudtak szerezni az első három percben. Az első negyedben a tengerentúli sztárcsapatot Dwight Howard vezette, hiszen amíg az Orlando Magic kiválósága a pályán volt, csapata addig szerzett pontjainak fele az ő nevéhez fűződött, szám szerint nyolc.

 

Azonban az ő lecserélése után sem akadt meg a gépezet, és ezután újabb „futásba” kezdtek az amerikaiak, hiszen a következő négy percben tizenöt pontot szórtak a német gyűrűbe, amire Nowitzkiék csupán kettővel tudtak válaszolni.

 

Az európai gárda nem találta a ritmust, és akármit tettek ebben a felvonásban, képtelenek voltak közelebb kerülni az ellenfélhez. Ennek köszönhető, hogy a csapatok 31-12-es állásnál vonulhattak az első pihenőre.

 

A második periódus elején Chris Paul ragadta magához a stafétát, és gyorsan megszerzett öt pontjával tovább duzzasztotta a különbséget. A németek ebben a felvonásban azonban már jobban koncentráltak, és ennek meg is lett az eredménye, ezt a negyedet csak öt ponttal bukták el.

 

A harmadik negyedre már nem volt kérdés az, hogy melyik csapat nyeri a találkozót, csupán a különbség volt bizonytalan. Nem lehetett tudni, hogy az amerikaiak kiengednek, vagy arra törekednek, hogy nagyon elverjék ellenfelüket.

 

Az utóbbinak volt nagyobb esélye pláne azután, hogy Howard két duplája után már negyvenegy pont volt a két válogatott között a szakasz hajrájához közeledve.

 

A záró negyedre a németek teljesen összezuhantak, és ennek nem lehetett más a vége, mint egy méretes zakó. A hajrában csupán egy hajszálon múlt, hogy a két csapat közti különbség nem nőtt ötven pontra. Pontosabban egyetlen ponton múlt, hiszen 106-57 lett a vége.

 


KOSÁRLABDA, FÉRFIAK, B CSOPORT:
EGYESÜLT ÁLLAMOK – NÉMETORSZÁG 106-57 (31-12, 22-17, 30-17, 23-11)
Olimpiai Kosárlabda Aréna, 11 083 néző, vezette: Juan Arteaga (spanyol)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Howard 22, James 18, Bryant 13, Wade 10, Paul 10, Williams 9, Bosh 7, Boozer 6, Anthony 4, Kidd 3, Redd 2, Prince 2
NÉMETORSZÁG: Nowitzki 14, Jagla,10, Schultze 9, Greene 6, Kaman 6, Wysocki 5, Roller 3, Ohlbrecht 2, Zwiener 2, Garrett, Hamann, Femerling