Bozsik és Beé került be a kajaknégyesbe

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 5. 20:25
Sík Márton és Vereckei Ákos mellett Bozsik Gábor és Beé István ülhet be a pekingi olimpián a magyar férfi kajaknégyesbe. Erről a szombati pótválogató döntött, amelyet Bozsik nyert meg Beé, illetve a végül kimaradó Boros Gergely előtt. Az elnökség pénteki döntése szerint az egységből kimaradó Boros is megkapja azon szövetségi támogatásokat, mintha vízre szállna Pekingben, továbbá kiutazik az olimpiára.


A pénteki szétlövésen az érintett két négyes közül a második pótválogatót megnyerő, Sík Márton, Bozsik Gábor, Beé István, Boros Gergely alkott fiatalabb egység ért be elsőként a célba, ám győzelmük nem lehetett teljesen felhőtlen.

 

A szétlövésben érintett nyolc versenyző közül a vesztes hajóban lapátoló Vereckei Ákosnak ugyanis volt már olimpiai kvótája, így az ő helye minden körülmények között biztos volt az olimpiai négyesben. Mivel azonban nem a Vereckei féle csapat nyert, így a győztes egységből egy embert ki kellett hagyni. Az elnökség új egyespótválogató mellett döntött.

 

Szombaton 800 m-en, egyesben mérték össze erejüket a résztvevők, mivel ez a táv áll időtartamban a legközelebb az 1000 méter négyeséhez.

 

Ezzel az utolsó kérdés is eldőlt az ötkarikás kajak-kenu válogatottal kapcsolatban. Korábban a nőknél Kovács Katalin (K-1 500 m), a Kovács, Janics Natasa duó (K-2 500 m), a Kovács, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics négyes (K-4 500 m) biztosította a helyét az utazók között.

 

A férfiaknál pedig Vajda Attila (C-1 500 és 1000 m), a Kozmann György, Kolonics György kettős (C-2 500 és 1000 m), valamint Vereckei Ákos (K-1 500 m), Benkő Zoltán (K-1 1000 m) és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2 500 és 1000 m) harcolta ki magának az olimpiai részvételt.