Barta Nóra bejutott a fináléba 3 m-en

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 16. 15:23
Barta Nóra bejutott a tizenkettes döntőbe a női műugrók három méteres számában a pekingi olimpián. Az idei Európa-bajnokságon egy méteren bronzérmes magyar versenyző 318,15 ponttal zárta az öt ugrását, amely a 11. pozícióra predesztinálta.


A női műugrók három méteres középdöntőjében újra az egyik nagy túlélőnek bizonyult Barta Nóra, aki azután, hogy a legrosszabb eredménnyel kvalifikálta magát a középdöntőbe, onnan az utolsó előtti, 11. helyen jutott a tizenkettes döntőbe.

 

A junior világbajnok, felnőtt Eb-ezüst- és bronzérmes Barta Nóra nem kezdett jól, első 60,75 ponttal díjazott ugrása után még csak a 14. helyre volt elég számára.

 

Az országos bajnok műugrónő aztán azonban felkapaszkodott a 11. helyre, ahonnan további két hellyel sikerült feljebb tornásznia magát, hiszen a negyedik fordulóban az ötödik legmagasabb pontszámot kapta.

 

 

A végén egy "biztonsági ugrással" (két és fél szaltó előre, csukafordulattal) összesítésben a 11. helyen végzett a BVSC versenyzője, és boldog lehet, hiszen ami nem sikerült neki Athénban (14. lett a 2004-es olimpián), azért most kárpótolta a sors.

 


NŐI 3 MÉTERES MŰUGRÁS, A DÖNTŐSÖK
1. Kuo Csing-csing Kína 398,55
2. Julia Pahalina Oroszország 383,50
3. Vu Min-hszia Kína 345,30
4. Nancilea Foster Egyesült Államok 338,90
5. Tania Cagnotto Olaszország 332,40
6. Olena Fjedorova Ukrajna 329,10
7. Christina Loukas Egyesült Államok 329,00
8. Sharleen Stratton Ausztrália 325,90
9. Anna Lindberg Svédország 324,70
10. Blythe Hartley Kanada 324,60
11. Barta Nóra Magyarország 318,15
12. Laura Sanchez Mexikó 314,40