Az amerikaiak megvédték elsőségüket

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 23. 17:34
Elmaradt a sokak által várt álomdöntő a pekingi olimpián a női kosrasoknál. A címvédő amerikai válogatott az első percek bizonytalansága után átvette a játék irányítását és végig vezetve fölényesen verte a világbajnok ausztrál válogatottat. A végeredmény 92-65 lett az amerikaiak javára.


Belinda Snell révén gyors triplával nyitottak a világbajnok ausztrálok a címvédő Egyesült Államok ellen. Ez akkora lökést adott a bedobónak, hogy csapata első hét pontját ő dobta, miközben ausztrálok remekül védekeztek.

 

A címvédő amerikai válogatott 9-4-es hátrány után kezdett kapaszkodni Lisa Leslie két találatával, s a negyed közepén utol is érte a világbajnok együttest.

 

Ekkor lépett pályára az ausztráloknál a pár éve Sopronban is szerepelt Tully Bevilaqua, Snell pedig újabb triplával Ausztráliát lendítette át a holtponton. A negyed hajrája azonban az amerikaiaké volt, cserejátékosaik, Kara Lawson és Sylvia Fowles villanásaival megléptek.

 

Az ausztrálok két legnagyobb sztárja, Laureen Jackson és Penny Taylor pedig csak szenvedett, erőlködött. A nyitó szakasz végén 7 ponttal elhúzott az Egyesült Államok.

 

A második szakasz elején lendületben maradt a címvédő, Candace Parker kosár plusz büntetős akciójával 10 pontra nőtt a különbség. A folytatásban is egyértelműen az amerikaiak akarata érvényesült.

 

Fokozatosan nőtt a különbség. Két újabb amerikai csereember, Parker és Cappie Pondexter is hozzá tudott tenni csapata játékához. A 15. percben 17 ponttal, 34-17-re vezettek az amerikaiak, 12-2 re nyerve a második negyed első felét.

 

A világ jelenleg talán legjobb kosárlabdázónőjének tartott Jackson a 16. percben szerezte első pontját. Egy jó büntetője után egy duplát is szerzett, s ezzel a 10 pontos határ közelébe került Ausztrália, de Lisa Leslie azonnal felelt erre.

 

Az amerikaiak remek csapatjátékot nyújtottak, az ausztráloknál viszont csak Snell játszott olimpiai fináléhoz méltó színvonalon, így nem meglepő, hogy a szünetben biztosan, 17 pont különbséggel vezetett Anne Donovan csapata.

 

Térfélcsere után Tina Thompson és Diana Taurasi kosaraival gond nélkül tartották 15 pont körüli előnyüket az amerikaiak. A negyed közepén Jackson triplájával 12 pontra jött föl Ausztrália, ám ekkor gyorsan dobott öt pontot a rivális, amely minden felzárkózási kísérletet visszavert. Sőt, a 29. perc végére 20 pontra nőtt a címvédő előnye. A negyed Bevilaqua hármasával zárult, 15-re zárkóztak fel az ausztrálok.

 

Jackson révén a záró szakasz elején megnyitotta a hosszú hajrát a világbajnok, ám 69-56-os Egyesült Államok-vezetés után Sue Bird dobott két kosarat, majd Leslie is kettőt, s húsz pont fölé nőtt a különbség. Innen már nem volt visszaút. Az utolsópercek amerikai örömjátékot hoztak.

 

PEKING 2008, NŐI KOSÁRLABDATORNA, DÖNTŐ
AUSZTRÁLIA-EGYESÜLT ÁLLAMOK 65-92 (15-22, 15-25, 24-22, 11-23)
Olimpiai kosárlabdacsarnok, 11 000 néző. Vezette: Nikolaosz Zavlanosz (görög), Chantal Julien (francia), Judzsi Hirahara (japán)
AUSZTRÁLIA: Harrower 5, Snell 15/9, Taylor 6, Jackson 20/6, Batkovic 8. Cs: Screen 2, Bevilaqua 3/3, Summerton 1, Cox 1, Grima 2, Randall 2

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Bird 4, Smith, Taurasi 7/3, Thompson 8, Leslie 14 Cs: Catchings 6, Lawson 15/3, Augustus 4, Fowles 13, Parker 14, Pondexter 4, Milton 3/3.