Atlétika: Liu Hsziang az Egyesült Államokban feküdhet kés alá

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 3. 15:12
Elkerülhetetlen a sebészeti beavatkozás, meg kell műteni Liu Hsziang sérült Achilles-inát. Az Egyesült Államokban feküdhet kés alá Kína ikonja, az athéni olimpiai bajnok gátfutó. Liu nem védhette meg címét hazai közönség előtt, a pekingi játékokon előfutama második rajtja után visszalépett sérülés miatt.


A Kínai Atlétikai Szövetség hivatalos tájékoztatása szerint legjobb versenyzőjük Achilles-ín-sérülés miatt nem tudott futni, s okozott óriási csalódást a Nemzeti Stadion 91 ezer nézőjének, illetve a kínai sportrajongóknak.

 

A helyi lapértesülések szerint a beavatkozás nem kerülhető el, mert a 25 éves Liut eddig megvizsgáló orvosok szerint sokkal komolyabb a baj, mint azt korábban gondolták.

 

Egyelőre azonban a sportminisztérium várja a szakértői jelentéseket, s majd csak azokat követően döntenek a kezelések pontos menetéről, illetve a műtétről.

 

A kínai sztár orvosai szerdán bejelentették: Liunak legalább fél évet ki kell hagynia, de legrosszabb esetben akár egyéves kényszerpihenő is várhat rá.

 

A pekingi játékok atlétika versenyeinek legnagyobb érdeklődéssel várt száma volt a kínaiak körében a férfi 110 m gát, melyen a címvédő Liu a világcsúcstartó kubai Dayron Roblesszel csapott volna össze, ám a nagy párharc elmaradt.