Angyal hármat vár a legfényesebb éremből

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 1. 15:47
A Szeged melletti Maty-éri olimpiai vízicentrumban tartott hivatalos csapatbemutatóval elbúcsúzott a magyar kajak-kenu válogatott, amely két csoportban, szerdán, majd szombaton repül el a pekingi ötkarikás játékokra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány két-három arany- és ugyanennyi további érem megszerzését várja az együttestől.


"Jó arányú és összetételű a csapat, amelynek tagjai biztos, hogy tudásuk legjavát nyújtják majd" - jelentette ki a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, Baráth Etele arra utalva, hogy az együttesben rutinos (Vereckei Ákos, Kammerer Zoltán, Kovács Katalin, Beé István) és fiatal (Szabó Gabriella, Kozák Danuta és a Sáfrán-testvérek) versenyzők is találhatók.

 

Angyal azt mondta: jól áll a válogatott felkészülése, de tartanak a rájuk váró kínai körülményektől.

 

"A csapattól két-három arany- és ugyanennyi további érem megszerzését várom, és szeretnénk a magyar olimpiai küldöttség összpontjaihoz további helyezésekkel is hozzájárulni." - fogalmazott.

 

A tervek szerint pénteken már megérkeznek az ötkarikás játékokra a magyar kajak-kenu válogatott valamennyi hajója. Az olimpia nélkülözhetetlen kellékei Schmidt Gábornak, az MKKSZ főtitkárának személyes felügyelete mellett utaznak és landolnak Pekingben.


A PEKINGI MAGYAR CSAPAT

FÉRFIAK:
K-1 500 m: Vereckei Ákos
K-1 1000 m: Benkő Zoltán
K-2 500 és 1000 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
K-4 1000 m: Sík Márton, Beé István, Bozsik Gábor, Vereckei
C-1 500 és 1000 m: Vajda Attila
C-2 500 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály
C-2 1000 m: Kozmann György, Kiss Tamás

NŐK:
K-1 500 m: Kovács Katalin
K-2 500 m: Kovács, Janics Natasa
K-4 500 m: Kovács, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics

A síkvízi kajak-kenu küzdelmeit augusztus 18. és 23. között rendezik Pekingben.