Amerikai-ausztrál finálé női kosárban

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 21. 18:46
Az ausztrál női kosárlabda-válogatott visszavághat az athéni olimpia döntőjében elszenvedett vereségért az amerikai csapatnak, miután mindketten megnyerték elődöntőjüket a pekingi ötkarikás játékokon. Az Egyesült Államok együttese az oroszokat múlta felül 67-52-re, míg az ausztrálok a házigazda kínai csapatot verte simán 90-56-ra. A görög fővárosban, négy éve az amerikaiak kerekedtek felül 74-63-ra.


 

Elsőként az amerikaiak sztárokkal teletűzdelt csapata jutott be a fináléba, méghozzá a négy évvel ezelőttihez hasonlóan az oroszok testén keresztül. Ezúttal Diana Taurasi vezette a Team USA-t a győzelem felé, bár az első negyed még nem erről árulkodott. Marija Sztyepanováék ekkor tartották a lépést ellenfelükkel, sőt, hárompontos előnyre is szert tettek a játékrész végére.

 

A második negyedben már Lisa Lesliék voltak fölényben, nyolcpontos előnyre tudtak szert tenni. A másik oldalon Tatjana Csegoleva volt elemében, szórta a pontokat ezekben a percekben, de Abroszimován kívül nem társult hozzá senki, így amerikai vezetéssel zárult az első félidő.

 

Az összecsapás második fele nem úgy kezdődött az oroszok számára, ahogy az első. Sylvia Fowles kosarával már az addigi legnagyobb, tíz pontos különbség volt a két együttes között. A negyed végére szégyenszemre mindössze nyolc dobott pontnál tartottak az oroszok, míg a másik oldalon 15-öt könyvelhettek el.

 

Az utolsó részben már nem változott a felállás, a két gárda közötti differencia megmaradt, a végén tizenöt ponttal, 67-52-re győzött az Egyesült Államok. A kelet-európaiak alig ötven dobott ponttal nem is remélhették, hogy győzedelmeskednek Tina Thompsonék felett.

 

Az amerikaiaktól Taurasi lett a legjobb a maga 21 pontjával, míg a másik részről Sztyepanova 14 pontjával volt a legeredményesebb.

 

Az ausztrál csapat a várakozásoknak megfelelően simán, 90-56-ra verte a hazai pályán játszó kínaiakat. Az első negyedben még tartani tudták Miaoék a lépést a Lauren Jackson vezette óceániaiakkal, ekkor két pont volt még csak a differencia a két együttes között.

 

A második részben már világossá vált, hogy ki a találkozó valódi esélyese. Ebben a tíz percben mindössze hét pontra voltak képesek az ázsiaiak, míg a másik oldalon beindult a gépezet, 21 pontot szórtak, köztük Suzy Batkovic és Belinda Snell is aratott. Az első félidő végén 34-18-ra vezettek az „auszik”.

 

A harmadik periódusban ismét kiegyenlítődött a játék, Lan Bian vezetésével a hazaiak igyekeztek felzárkózni. Tizennégy pontnál közelebbre azonban így sem tudtak ellenfelükhöz férkőzni, így a negyed végén 57-39-re léptek meg az oceániak.

 

Az utolsó játékrészben összezuhant Kína, Lauren Jackson pedig tovább remekelt. Mégsem ő lett csapata legeredményesebb kosarasa, ezt a címet ugyanis a 16 pontos Belinda Snell érdemelte ki. A másik oldalon Bian dobta a legtöbb kosarat, így 20 pontot ért el. A meccs végén 34 egység volt a differencia, ami elsősorban a kínaiak gyatra mezőnymutatójának köszönhető (32 százalék).

 

A vendéglátóktól csak ketten tudtak lépést tartani klasszisokkal jobb ellenfelükkel. Bian és Miao játéka azonban kevés volt a szoros mérkőzéshez. Ausztrália gárdájában öten is 10 pont felett tudtak dobni, vagy pontosan annyit.

 

 

NŐI KOSÁRLABDA-TORNA ELŐDÖNTŐK:
OROSZORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK 52-67 (16-13, 16-20, 8-15, 12-19)
Olimpiai kosárcsarnok, 11,000 néző. Vezette: Maranho (brazil), Lamonica (olasz), Tatics (szerb)
OROSZORSZÁG: Sztyepanova 14, Csegoleva 12/3, Korstin 11, Abrosimova 8, Hammon 3, Rakmatyulina 2, Oszipova 2, Kuzina, Vodopjanova, Karpunyina, Liszina, Szokolovszkaja
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Taurasi 21/15, Thompson 15/9, Fowles 8, Leslie 5, Smith 5/3, Augustus 4, Catchings 4, Parker 3, Lawson 2, Pondexter, Bird, Milton-Jones
KÍNA-AUSZTRÁLIA 56-90 (11-13, 7-21, 21-23, 17-33)
Olimpiai kosárcsarnok, 11,000 néző. Vezette: Julien (francia), Facchini (olasz), Arteaga (spanyol)
KÍNA: Lan Bian 20/3, Li Jie Miao 10/3, Csen Hsziao-li 6, Nan Csen 6, Song Hsziao-Jun 5/3, Liu Dan 5, Wei Zang 2, Sui Fei Fei 2, Han-lan Zang, Ju Zang, Ting-ting Sao
AUSZTRÁLIA: Snell 16, Harrower 14, Jackson 11, Batkovic 10, Summerton 10, Screen 8/6, Cox 8, Phillips 6/6, Grima 5/3, Randall 2, Bevilaqua, Taylor