Magyarország világbajnok női váltóban!

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 2. 19:01
Az öttusa-világbajnokság ötödik napján, a nők váltóversenyében a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn alkotta magyar trió aranyérmes lett Budapesten. A dobogó második-harmadik fokára a britek, illetve a lengyelek állhattak fel.


 

A lengyelek adósak maradtak a ponterős lovaglásssal, így a futás előtt borítékolható volt a magyar-brit különmeccs a világbajnoki címért. Így is lett, Lengyelország legjobbjai a 3x1500 méteres távon biztosan őrizték a bronzérmet érő pozíciót, de az első két helyezett versengésébe nem volt beleszólásuk.

A brit hármasból Katie Livingston és Heather Fell is nagyszerű futó, Mhairi Spence-nek viszont finoman szólva sem ez a szám az erőssége. Ezt Kulcsár Antal is jól tudta, úgy kalkulált, hogy riválisainknál Spence kezd, ezért a mieinknél legyen Gyenesei a nyitóember, hogy tovább nőjön a két váltó közötti különbség. A taktika tökéletesen bevált, a történtek a szakvezetőt igazolták.

Tegyük hozzá nyomban, erre az eshetőségre még a veresenynap előtt számítania kellett a kapitánynak, hiszen a tusánkénti sorrenden időközben már nem lehet változtatni. Hiába, nagy stratéga a mester.

Így aztán Leila további értékes másodpercekkel, méterekkel növelte az előnyt, az őt váltó Tóth Adrienn, majd a harmadik tag, Kovács Sarolta pedig olyan dinamikusan, lendületesen futott, hogy kétség sem férhetett a piros-fehér-zöld aranyéremhez.

A balszerencsés vasárnapi döntő után ez már igazán járt, Horváth Viktor izomrostszakadása ugyanis két dobogós helytől fosztotta meg a mieinket. A csikócsapat szárnyalása azonban mindenkit kárpótolt, a húsz év alatti átlagéletkorú magyar női váltó berobbant a világ élvonalába.

A szombati-vasárnapi forgatagnak nyoma sem volt, az a párszáz szurkoló, aki mégis úgy döntött, hogy a hét első munkanapján kilátogat a női váltóversenyre, az fantaszikus hangulatot teremtett. Megfogyva bár, de törve nem biztatta a kedvenceket a hazai tábor. Ahogy kell, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

"A magyar közönség a hazai rendezésű világversenyeken hozzászokott az aranyérmekhez, örülök neki, hogy végre ezen a vb-n is láthatott egyet. Ez egy kirobbanó siker, büszke vagyok a lányokra" - értékelt Kulcsár Antal szövetségi kapitány.

"Mindenkinél jobban akartuk az aranyérmet, számról számra, lépésről lépésre haladtunk a célunk megvalósítása felé, és megcsináltuk" - mondta boldogan Gyenesei Leila, aki a maga 22 esztendejével a váltó korelnöke, ahogy ő fogalmazott, tyúkanyója.

"Dobogós helyre vágytam, álmaimban sem gondoltam volna, hogy arany lesz belőle" - árulta el a 17 éves Tóth Adrienn. - Az úszórekord megdöntése kovácsolt minket igazi csapattá, az ott szerzett előnyt pedig tovább növeltük a lovaglásnál. Tudtuk, hogy nagyon kell futni, ezért nagyon futottunk."

"A negyedik tusa után megnyugodtunk, éreztük, hogy nem vehetik el tőlünk a győzelmet. A futásnál nagyon jöttek a britek, de álltuk a sarat. Mindenki kihozta magából a maximumot" - jegyezte meg a Tóth Adrihoz hasonlóan csupán 17 esztendős Kovács Sarolta.

Az aranyszavak után pedig a sajtóközpontban fogadhattam a brit újságíró kolléga gratulációját, hiszen megnyertem a fogadást. A zárószám előtt ugyanis bizton állította, hogy a britek előbb beérik, majd meg is előzik a magyar lányokat, és elhappolják előlük az aranyat. Nem lett igaza...

 

 

 

MVM ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, NŐI VÁLTÓ
FUTÁS, EREDMÉNYEK
1. Nagy-Britannia 15:00.44 perc 1120 pont
2. Magyarország 15:09.25 1084
3. Oroszország 15:11.08 1076
VÉGEREDMÉNY
1. Magyarország (Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila) 5504 pont (1060+808+1368+1184+1084)
2. Nagy-Britannia (Mhairi Spence, Katie Livingston, Heather Fell, 5486 (1144+784+1284+1136+1120)
3. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylvia Czwojdzinska, Edita Moleszyc) 5332 (952+1000+1200+1120+1060)