Zárásként litván arany, nincs pontszerző

Szerző: SHLétrehozva: 2012. augusztus 12. 19:16
Óriási magabiztossággal nyerte meg az aranyérmet a litván Laura Asadauskaite öttusában, Tóth Adrienn a 20. helyen, Kovács Sarolta a 33. helyen végzett a XXX. olimpiai játékok utolsó megméretésén. A britek tombolva ünnepelték az ezüstérmes Samantha Murray-t, a brazil Yane Marques állhat fel a dobogó legalacsonyabb fokára.


Nem Tóth Adrienn elképzelései szerint alakult az utolsó előtti tusa, a lovaglás, annak ellenére, hogy a sorsolásra nem panaszkodhatott a vb-ezüstérmes versenyzőnk a Greenwich Parkban.

Így több nagy esélyes is megelőzte a magyart, aki az első helyről az ötödikre csúszott vissza a kombinált lövészet előtt, amely nem feltételenül számít erősségének.

Kilenc másodperces hátránnyal indulhatott el kevéssel hét óra után, egy idei jól tartotta magát, harcban volt a ponszerzésért, de az utolsó lövészetben háromszor is mellétrafált, így sok helyet veszített, végül a huszadikon ért célba. Kovács Sarolta számára rémálomszerűen ért véget a lovaglás, így már csak becsületből teljesített a távot, a 33. pozícióban zárt.

Címkék: toth_adrienn