Újabb ökölvívó bukta az olimpiát

Szerző: MTILétrehozva: 2012. április 18. 23:09
A nehézsúlyú Darmos József (91 kg) sem lesz ott a londoni olimpián, mivel a negyeddöntőben vereséget szenvedett, s így kiesett a trabzoni ökölvívó olimpiai selejtező szerdai napján.


A magyar csapat tájékoztatása szerint a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes bokszoló nem bírt az ír Thomas McCarthyval, akire ugyan a második menetben számolni kellett egyszer, ennek ellenére menetről menetre növelni tudta előnyét, s biztosan, 16-7-re győzött.

Ezzel eldőlt, hogy két magyar, Kalucza Norbert (52 kg) és Bernáth István (plusz 91 kg) léphet majd ringbe a pénteki elődöntők során. Bernáthnak az olimpiai kvótához mindenképpen győznie kellene, Kalucza ugyanakkor egy vereséggel is londoni induló lehet, amennyiben legyőzője megnyeri a viadalt. Kalucza a török Selcuk Ekerrel, míg Bernáth a francia Tony Yokával csap össze.

Szerdán Kalucza és Bernáth győzelme mellett három vereséget számlált a magyar csapat: Darmoson kívül a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) és a tavalyi Eb-harmadik Szellő Imre (81 kg) is kikapott. Előbbi a szintén török Abdulkadir Koroglu (14-21), utóbbi pedig a brit Callum Smith (6-16) ellen szenvedett vereséget.

Címkék: ökölvívás