Tizenegy milliót kap a legjobb magyar

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 1. 14:40
Tizenegy millió forintos jutalomban részesül Huszár Erika, a vancouveri téli olimpia legsikeresebb magyar résztvevője. A 26 éves versenyző hatodik helyen zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres, egyéni számában. A váltó tagjaként pedig az ötödik helyen végzett. Emellett rangos elismerésben részesült küldöttségünk egyik tagja: Aján Tamás, a MOB tiszteletbeli főtitkára olimpiai érdemrendet vehetett át.


A kormány érvényben hagyta a 2008-as, pekingi nyári játékokra készült eredményességi jutalmazást. Eszerint az egyéniben elért ponszerző hely hat, míg a csapat által elért „pontos" pozíció fejenként 5,6 millió forintot ér.

Az ötkarikás játékok zárónapján a hagyományoknak megfelelően ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Szövetség, amelynek végén díjátadásra is sor került. Az egyik első, akit kiszólítottak, Aján Tamás volt. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke olimpiai érdemrendet vehetett át Jacques Rogge-tól, a NOB elnökétől. 

„Ez az elismerés nem csupán nekem szól, de a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a magyar sportnak is. Rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy Olimpiai érdemrenddel ismerték el eddigi tevékenységemet, ilyenkor érzi úgy az ember, hogy megérte annyi éven át fáradtságot nem ismerve a sportért, az olimpiai mozgalomért tevékenykedni" - nyilatkozta az elöljáró a mob.hu-nak.