Olimpiai megamegnyitó 27 millió fontért

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 27. 16:14
"A csoda szigetei" (Isles of Wonder) címet viseli a nyári londoni olimpiai játékok megnyitó ünnepsége, amelynek több mint tízezer közreműködője lesz - közölték pénteken a szervezők, akik egyben ünnepélyesen átvették a kivitelezőktől a kelet-londoni olimpiai falut is.


 

A július 27-ei olimpiai nyitány előtt éppen fél évvel tartott pénteki sajtótájékoztatón Danny Boyle filmrendező, az ünnepség művészeti igazgatója és Stephen Daldry kreatív igazgató ismertette a ceremónia részleteit.

Daldry elmondta: a megnyitó ünnepség tartalmáról majd júniusban közölnek többet. Hozzátette ugyanakkor, hogy a négy ceremónia - olimpiai és a paralimpiai játékok nyitó- és záróünnepsége - annyi közreműködőt mozgat meg, mintha a londoni West End színházi negyedében futó musicaldarabokból "egyszerre 165-öt állítanánk színpadra".

Danny Boyle-t - akinek nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) és a Trainspotting - a sajtótájékoztatón többször is kérdezték arról, hogy nem túlzás-e a július 27-ei megnyitó 27 millió fontos (9,5 milliárd forintos) költségvetése. Boyle úgy fogalmazott, hogy "hatalmas közösségi szórakoztatást" tervez, amire "költeni kell". Hozzátette: a tét az, hogy Nagy-Britannia "jól fessen" a globális nézőközönség szemében.

A két-két nyitó- és zárórendezvényt a szervezők előzetes becslése szerint világszerte négymilliárd tévénéző figyeli majd. Hirdetési szakértők a BBC-nek elmondták: ez hozzávetőleg ötmilliárd font (csaknem 1800 milliárd forint) értékű reklámidőnek felel meg.

A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megnyitóra 15 ezer négyzetméternyi színpadterületet alakítanak ki az Olimpiai Stadionban, az ötszáz hangszóró összesen egymillió watt hangteljesítménnyel sugároz, és a műsorban 15 ezer önkéntes vesz részt; közülük több mint tízezren már túljutottak a válogatáson. Az előadásra 23 ezer jelmez készül.

A megnyitó ünnepség "előműsora" este 8 óra után 12 perccel - vagyis a 2012-re utaló 20:12 órakor - kezdődik, és a főműsor 21 órai kezdetéig tart.

Pénteken átadták a londoni olimpiai szervezőbizottságnak a szerkezetkész, de egyelőre berendezetlen olimpiai falut is. A kelet-londoni Stratford városrészben felépített lakónegyedben 16 ezer sportoló és kísérő számára van hely.

A 16 ezer ágy közül az elsőt pénteken, könnyed ceremónia keretében Matthew Pinsent, a brit evezőssport négyszeres olimpiai bajnok legendás alakja, a BBC sportkommentátora emelte be a helyére.

Az átadással egy időben közzétett statisztikák szerint a versenyzők kényelmét mindegyik lakásban televíziós készülék és wifi-szolgáltatás, valamint összesen kilencezer ruhásszekrény, 170 ezer ruhafogas, a nappalikban 11 ezer kanapé szolgálja.

A szervezők még azt is közölték az újságírókkal, hogy a vendégeknek ötezer szemetesvödör és ugyanennyi vécékefe is rendelkezésükre áll majd.

A napi 24 órában üzemelő fő étteremben egyszerre ötezren étkezhetnek, és az olimpiai falu vendéglátóhelyei naponta összesen 60 ezer adag ételt szolgálhatnak fel. Ehhez az előzetes becslések alapján 25 ezer vekni kenyeret, 232 tonna burgonyát, 75 ezer liter tejet és 330 tonna gyümölcsöt és zöldséget használnak majd a szakácsok.

A szervezők szerint ez lesz a világ legnagyobb, békeidőben valaha is megszervezett "étkeztetési művelete".