Nem ilyen döntőről álmodott Vajda

Létrehozva: 2012. augusztus 8. 11:02
A címvédésre esély sem volt. Vajda Attila a hatodik helyen zárt a kenu egyesek szerdai, 1000 méteres versenyében, a londoni olimpián. A német Sebastian Brendel csapott elsőként a célba, a Dorney-tavon, Cal (spanyol) a második, Oldershaw (kanadai) a harmadik lett.


Vajda egyértelmű éremesélyesként szállt vízre, de rettentően erős mezőnyben, a német Brendellel, a spanyol Callal, a francia Goubellel és az üzbég Menkovval kellett megküzdenie.

Harmadik döntőjét abszolválta: Athénban bronzérmes, Pekingben aranyérmes, a távon kétszer is (legutóbb szülővárosában, Szegeden) világbajnok sportolónk. A szegedi kenus hétfőn elő- és középfutamában is második volt, így került be a fináléba, a hármas pályára.

A napokban úgy nyilatkozott, nem is ellenfelei, inkább az időjárás, a szél és az alacsony hőmérséklet jelentheti számára a legnagyobb kihívást.

Ehhez képest már a rajt sem a magyar elképzelései szerint alakult, féltávra több mint egy hajóhossznyi hátrányt szedett össze, innen már nem volt az a hajrá, amely dobogós helyre repítette volna, a hatodik, pontszerző helyet azért sikerült megcsípnie.

VAJDA NYILATKOZATA

"Természetesen jobb eredményre számítottam, de úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, mindent megtettem - nyilatkozott Vajda. - Azért jöttem ide, hogy kihajtsam magam, mindent megpróbáltam, indítottam, de gyorsabbak voltak a többiek. Ilyen a sport, egyszer fenn, egyszer lenn. Most van újra négy évem. Változnak az idők, ez a mezőny nyolc éve, de négy éve sem volt ilyen, nagyon összesűrűsödött. Aki bekerült a döntőbe, azok közül bárki nyerhetett."

Mindehhez még hozzátette, csak két nappal a kajak-kenu versenyek előtt érkezett az olimpiára:
"Ez kicsit kevés volt, jobb lett volna hamarabb jönni, más az időjárás, más a víz, mint Szegeden."

Címkék: vajda_attila