Negyedik a magyar korcsolyázó Sanghajban

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 11. 11:19
Remek versenyzéssel a negyedik helyen végzett szombaton az 1500-as távon Heidum Bernadett a rövidpályás gyorskorcsolyázók Világkupa-sorozatának sanghaji állomásán.


A nemzetközi szövetség honlapja szerint a váltóval Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett magyart csak három dél-koreai riválisa tudta megelőzni a döntőben, két kínai ellenfelét maga mögé utasította.

Ugyanezen a távon az egyéniben olimpiai 4. és 6. helyezett Huszár Erika a reményfutamokból beverekedte magát az elődöntőbe, ott azonban futamában ötödikként zárt, így nem folytathatta a versenyzést.

Heidum az 1500 méteres táv másik versenyében, Huszár pedig az 500-as reményfutamban is érdekelt lesz még a szombati napon.