Londonig úszik az „Aranyember"

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 27. 19:01
A londoni olimpia lenne a végállomás az amerikaiak csodaúszója, Michael Phelps számára. Az eddig összesen tizennégy olimpiai aranyat begyűjtő klasszis kedden úgy nyilatkozott: 2012-ig tervez, aztán kiszáll a vízből.


Az elmúlt nyári olimpia "aranyembere", Michael Phelps sajtótájékonferencián jelentette be, már csak egy ötkarikás játékok fér bele pályafutásába.

 

"Négy év múlva félreteszem az úszódresszemet, és egy könnyebb életbe kezdek."

 

A Pekingben összesen nyolc aranyat elhódító úszó nyáron, a római világbajnokságon is rajthoz áll, hogy tovább javítsa eddigi rekordjait.

 

Phelps eddigi pályafutása során 14 aranyérmet gyűjtött, s az egyedüli sportoló, aki nyolc, vagy annál több aranyat ért el egyetlen olimpia alatt. Az amerikaiak első számú kedvence nemrég kezdte el a felkészülést a világbajnokságra, saját bevallása szerint nyugodtabb körülmények között, mint az elmúlt nyolc évben.