Lengyel olimpiai bajnok sífutásban

Szerző: MTILétrehozva: 2014. február 13. 16:41
A lengyel Justyna Kowalczyk nyerte meg a női sífutók klasszikus stílusú 10 kilométeres olimpiai versenyét, melyben Simon Ágnes 69. lett.


A klasszikus stílus legjobbjának számító lengyel versenyző nagyszerű tempóban síelte végig a távot, s fölényesen nyert, csaknem 20 másodperccel megelőzve a négy éve a szabadstílusú 10 kilométeren győztes svéd Charlotte Kallát, s majd 30-cal a norvég Therese Johaugot.

A Vancouverben - az akkor klasszikus stílusú - 30 kilométeren első Kowalczyk győzelme papírformának nevezhető, ugyanakkor mégis bravúros, mivel törött lábközépcsonttal harcolta ki.

Kalla második helye meglepetés, mivel ő elsősorban szabadstílusban számít kiemelkedőnek. A svéd sífutó eddig remekül szerepel Szocsiban: vasárnap a 7,5+7,5 kilométeres összetett versenyben is ezüstérmes volt.
Simon Ágnes eredetileg csak egy számban szerepelhetett volna - ezt a sprintben meg is tette - utóbb mégis lehetőség nyílt rá, hogy benevezzék, így a csütörtöki verseny rajtjánál is ott lehetett.

A 39 éves magyar sífutó - aki kedden 66. volt - a játékok honlapja szerint a győzteshez képest 10.18.9 perces hátránnyal zárt a 75 fős mezőny 69. helyén.

A román színekben versenyző gyergyószentmiklósi, 21 éves Sára Tímea a 62. lett.

A csütörtöki versenyre olyan jó időben került sor, hogy többen rövid ujjú vagy ujjatlan pólóban vágtak neki a távnak.

sífutás, női klasszikus stílusú 10 km, olimpiai bajnok:
Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 28:17.8 perc
2. Charlotte Kalla (Svédország) 28:36.2
3. Therese Johaug (Norvégia) 28:46.1
...69. Simon Ágnes 38:36.7

Címkék: sífutás