Lengyel aranyérem a hóban, 38 év után

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 28. 10:32
Minden jó, ha a vége jó. Justyna Kowalczyk nyerte a női 30 kilométeres klasszikus sífutást a téli olimpián, miután hatalmas csatában legyőzte a Vancouverben három aranyérmet begyűjtő Marit Björgent. A Világkupa-éllovas teljesítette egy nemzet álmát, Wojciecha Fortuny 1972-ben, Szapporóban aratott győzelme után megszerezte Lengyelország második aranyérmét a téli ötkarikás játékokon.


A szakértők két héttel ezelőtt, Kowalczyk diadalmenetét jósolták Vancouverben, ehhez képest Björgen egyeduralmára került sor. A norvég három számban győzött, míg nagy riválisának egy ezüsttel és egy bronzzal kellett beérni.

Mivel a síugrósáncon Adam Malysz képtelen volt útját állni Simon Ammann-nak Kanadában, két második helyet begyűjtve, élt a sífutónő reménye, hogy megszakítsa hazája 38 éves átkát.

Hogy Kowalczyk mennyire eltökélt volt, jól jelzi, hogy a verseny elejétől diktálta a tempót, fokozatosan darabokra szedte a mezőnyt. A célhoz közeledveketten maradtak, öt kilométerrel a cél előtt aztán Björgen magához ragadta a kezdeményezést és az élre állt. 

A lengyel azonban tartotta a tempót, tökéletes pozícióból várta a hajrát, amelyet végül óriási csatában nyert meg.

„Annyira küzdöttem a végén, hogy az utolsó 200 méterre egyszerűen nem emlékszem" – nyilatkozta a boldog győztes, akinek teljesítményét Björgen is elismerte. A norvégnak a vereség ellenére sem kell szégyenkeznie, öt éremmel, köztük három arannyal távozhat Vancouverből. 

VANCOUVER 2010, NŐI 30 KM-ES KLASSZIKUS SÍFUTÁS, VÉGEREDMÉNY:
1. Justyna Kowalczyk Lengyelország 1:30:33.7 óra
2. Marit Björgen Norvégia 0.3 mp.h.
3. Aino-Kaisa Saarinen Finnország 1:05.0 p.h.
4. Evi Sachenbacher-Stehle Németország 1:19.2
5. Isida Maszako Japán 1:22.8
6. Charlotte Kalla Svédország 1:23.9