Két magyar már az olimpián

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 16. 12:24
A hétfőn nyilvánosságra került világranglista alapján biztossá vált, hogy Tóth Krisztina és Póta Georgina indulhat a jövő évi, londoni olimpia asztalitenisz tornáján.


A nemzetközi sportági szövetség legfrissebb rangsorában előbbi a 35., utóbbi pedig a 40., de mivel csak országonként kettő és nemenként 28 játékos juthatott most részvételi joghoz, az ötkarikás rangsorban Tóth a 19., Póta pedig a 22., azaz mindketten kvótát szereztek. Tóth pályafutása ötödik, míg Póta második olimpiájára készülhet.

Ahhoz, hogy a magyar nők csapatban is résztvevői lehessenek a londoni játékoknak, a későbbiekben Lovas Petrának (a világranglista jelenlegi 51. helyezettjének) is kvótához kell jutnia, de ő egyesben már biztosan nem indulhat.

A részvételi jog kiharcolására két lehetősége lesz - csakúgy, mint a magyar férfi játékosoknak: jövő tavasszal előbb Luxembourgban rendezik az európai, majd Katarban a végső, úgynevezett világ selejtezőt.