Kanada duplán olimpiai bajnok hokiban

Szerző: MTILétrehozva: 2014. február 23. 16:00
Kanada 3-0-ra legyőzte Svédországot az olimpiai jégkorongtorna döntőjében a szocsi téli olimpián, ezzel megvédte a 2010-ben Vancouverben szerzett címét. A női hokisok után a férfi csapat is csúcsra jutott Szocsiban.


Az ötkarikás tornán eddig az 1994 és 2006 után harmadik aranyára hajtó európai gárda játszott meggyőzőbben, ugyanakkor a kereteket tekintve az észak-amerikai csapat számított erősebbnek. Mindkét együttes veretlenül jutott el a fináléig, de a kanadaiak egyszer, a - svédek által az elődöntőben legyőzött - finnek elleni csoportmeccsen csak hosszabbításban nyertek.

A finálé első gólját az olimpián először eredményes Jonathan Toews szerezte a 13. percben, majd a vancouveri döntő hosszabbításában a sorsdöntő találatot jegyző Sidney Crosby lőtt szép egyéni akció végén a kapuba. A skandináv álmokat tíz perccel a vége előtt Chris Kunitz semmisítette meg.

A két csapat legutóbb húsz éve vívott olimpiai döntőt, s a kanadaiak kilencedszer diadalmaskodtak, ezzel a nyolcszoros győztes oroszok előtt immár egyedül vezetik az örökranglistát.

jégkorong, férfiak, döntő:
Kanada-Svédország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
gólszerzők: Toews (13.), Crosby (36.), Kunitz (50.)

bronzmérkőzés:
Finnország-Egyesült Államok 5-0 (0-0, 2-0, 3-0)