Felvonták a magyar zászlót Szocsiban

Szerző: mob.huLétrehozva: 2014. február 6. 13:56
Felvonták a magyar lobogót csütörtökön a szocsi, XXII. Téli Olimpiai Játékok Tengerparti Olimpiai Falujában. A mintegy húszperces ünnepség a Magyar Olimpiai Csapat bevonulásával kezdődött, a sportolóknak és vezetőknek önkéntesek álltak sorfalat, miközben kis magyar zászlókat lengettek.


Ezt követően négy dobos adott rövid műsort, majd fellépet az orosz "Csillag születik" - című műsor egyik döntős csapata. Egy 11 fős együttes énekelt el egy számot, melyre az önkéntesek és a dobosok is táncoltak. A főtéren a kizárólag a magyaroknak rendezett ceremónián Irina Szluckaja, az olimpiai falu alpolgármestere köszöntette a csapatot, melyet ezúttal a gyorskorcsolyázók képviseltek, mivel a síelők a két hegyi faluban laknak.   

"Sok szerencsét! Kívánom, hogy mindannyian életetek legjobbját nyújtsátok, és elmondhassátok, megérte éveken át keményen dolgozni és edzeni. Érezzétek nagyon jól magatokat!" - mondta Sebestyén Júlia egykori riválisa, a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok műkorcsolyázó, aki a szervezők nevében egy tíz darabból álló matrjoskával ajándékozta meg Szabó Bencét, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát.   

A napsütéses, szinte tavaszias időben tartott ünnepség végén az olimpia himnuszára az ötkarikás zászlót, míg a magyar himnuszra a piros-fehér-zöld lobogót vonták fel az olimpiai falu főterén, majd egy újabb orosz dal közben a szocsi játékok három kabalafigurája hívta kis táncra a magyar sportolókat, edzőket és vezetőket.

Címkék: szocsi_2014