Elmaradt a történelmi és családi rekord

Idősebb István Helsinkiben és Melbourne-ben, fia Montrealban nyert aranyérmet; a „gyerek”, vagyis Márton ideje most érkezett el. Jócskán akad szakember, aki szerint már 2004-ben „részvételérett” volt, ahogy 2008-ban is, ám Kemény Dénes mindkét alkalommal – az utolsó rostán – kihagyta a keretből. Ezeket a döntéseket az apa, Szívós István rossz néven vette; olyannyira, hogy sokáig nem is fogadta a szövetségi kapitány köszönését. Úgy gondolta, hogy a hét-nyolc kihagyhatatlan alapember mellé beválogatott további öt-hat játékos egyike akár a fia is lehetett volna, ám Kemény Dénes másképp gondolta.

Szívós doktor különösen azért nehezményezte a döntés(eke)t, mert annak idején ő volt a Kemény kapitánnyá választását szorgalmazó csoport vezéralakja. Való igaz, a Comóban edzősködő, ugyanott állatorvosként dolgozó, egykor tatabányai pólósként gólkirályi címet szerző fiatalabb Kemény – a papa évtizedeken át a honi vízilabda-utánpótlás mentora volt – tetszett a legesélytelenebb jelöltnek jóval nevesebb, nemzetközi eredményekben gazdagabb vetélytársai ellenében, mégis ő nyert. Támogatói nem kevés kockázatot vállaltak annak idején, köszönettel is tartozott nekik, ám úgy gondolta, háláját nem azzal kell lerónia, hogy a főtámogató fiát – szakmai meggyőződése ellenére – beválogatja. 2000-ben is sokan megkérdőjelezték a Vincze Tamás „kárára” utaztatott Märcz Tamás részvételének jogosságát, ám Kemény Dénes döntésének helyességét a nagy generáció első ötkarikás aranyérme igazolta. Ugyanígy voltak úgynevezett 13. emberek az athéni és a pekingi válogatottban is, de olimpiai elsőség esetén, ugyebár, a kapitánynak nem kell magyarázkodnia.

Az már a legkisebb Szívós egyéni tragédiája, hogy amikor végre sorra került, akkor pukkadt ki a verhetetlennek hitt gárda. Ezt alighanem Kemény Dénes sajnálja leginkább…