Bukásokkal tarkított aranyérem

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 19. 08:30
Kétszer is elesett első gyakorlatát követően, ám másodjára javított és megszerezte Ausztrália első aranyérmét a női hódeszkás Torah Bright a félcsövesek döntőjében. A 23 éves versenyző két korábbi olimpiai bajnokot győzött le. Egyébként a finálét megelőző edzésen is történt egy bukás: a spanyol Queralt Castellet esett, majd ájult el.


Nem Brightot tartották a legesélyesebbnek a félcső fináléjában. Első gyakorlatánál rá is szolgált az előzetes esélylatolgatásokra. Kétszer is elesett és mindössze 5,9 pontot gyűjtött. 

Az amerikai hölgy másodjára már ügyesebbnek bizonyult és 45 pontja elégnek bizonyult az aranyéremhez. Ez már csak azért is nagy szám, mert két olimpiai bajnokot előzött meg. A második helyen ugyanis a címvédő Hannah Teter végzett, míg a harmadik a szintén sokat hibázó, Salt Lake Cityben diadalmaskodó Kelly Clark lett. 

A döntőt megelőző edzésen újabb versenyző ijesztett rá a szurkolókra és a szervezőkre egyaránt. A spanyol Queralt Castellett elesett és rövid időre az eszméletét is elvesztette. A barcelonai lányt azonnal kórházba szállították és a hírek szerint már jobban van.

NŐI HÓDESZKA, FÉLCSŐ, DÖNTŐ:
1.Torah Brigth Ausztrália 45.0 pont  
2.Hannah Teter Egyesült Államok 42.4  
3.Kelly Clark Egyesült Államok 42.2  
4.Liu Csai-jü Kína 39.3  
5.Sophie Rodriguez Franciaország 34.4  
6.Mercedes Nicoll Kanada 34.3