Mindenesetre érdekes, hogy míg Torinóban, a főtéren ingyenes volt a speciális eredményhirdetés – ott a „hegyi“ események többségének győzteseit hozták le a városba, s ezt körítették egy-egy remek koncerttel, nyitásként például a világtalan tenorgéniusz, Andrea Bocelli énekelt –, addig itt, Vancouverben 22 és 50 dollár között mozog a belépők ára.
Ugyanakkor érdekes, hogy a szurkolók ennyi pénzért elsősorban az érmesekre voltak kíváncsiak, az utána következő performansz már kevésbé izgatta őket: amint a sportolók távoztak a színről, s bejöttek az énekesek, valóságos exodus indult meg a kijáratok felé.
De hogy mit is akarnék mindebből kihozni.
A nézőszámokra hívnám fel még egyszer a figyelmet: szinte nem akad olyan esemény, ahol ne lenne telt ház. Még egy éremátadóra is elkel az összes tikett, ezrével. Merthogy – Kanadát többé-kevésbé hidegen hagyta a gazdasági válság.
Egy pakisztáni taxisofőr is élénken ecsetelte, amit aztán hozzá képest potentátnak mondható helyiek is megerősítettek, hogy Kanada sokkal kevésbé érezte meg mindazt, ami az elmúlt időszakban történt. Vancouvertől néhány méterre, azaz a határ túloldalán, az Egyesült Államokban ugyebár csaknem összeszakadt a pénzügyi felépítmény, drámaian nőtt a munkanélküliség – eközben északon a sokkal szilárdabb bankrendszer nem fuldokol a mérgezett jelzáloghitelek miatt, ilyenek ugyanis vannak, de nem olyan spekulatív alapon adták őket, mint egy házzal odébb. Ennek megfelelően működik a hitelezés, a gazdaság nem lassult le végzetesen, nem vesztek oda munkahelyek, sőt, Vancouverben – amely egyébként az ország legdrágább városa – az olimpia óriási lökést adott a régiónak, hiszen akadt munka bőven, beruházás beruházást követett.
Ergo: mindenkinek van arra pénze, hogy ha egyszer itt van az olimpia, akkor gond nélkül vásároljon jegyet, szinte bármilyen eseményre. Ami a sport egyik lényege volna: családok – nagypapát, nagymamát beleértve! – kifestve-kikenve, kanadai színekben pompázva vonulnak az ötkarikás helyszínekre (még akkor is, ha nem szerepelnek hazai versenyzők), gyakorlatilag mindenevők, bármelyik sportág bármelyik eseménye szóba jöhet. Megengedhetik maguknak: a jegyet is, a „jelmezt“ is, és persze azt is, hogy a helyszínen fogyasszanak bőséggel, sört, hot-dogot, sült krumplit, azaz mindent, ami hizlal. (Majd másnap lesportolják – de ez egy külön fejezet.)
Irigylésre méltó. Itt valóban rajonganak a sportért, és tudnak és hajlandóak is áldozni rá. Persze, akadnak, akiknek így sem jutott jegy: ők a Rogers télen gyűlnek össze a hatalmas kivetítők előtt. Kedd este körülbelül tízezren tobzódtak ott. Egy-két fok lehetett, az oroszok játszottak a lettekkel hokiban.