Ökölvívó Eb: Varga Miklós a negyeddöntőbe jutott Liverpoolban

Szerző: mtiLétrehozva: 2008. november 8. 22:10
Magabiztos bokszolással felülmúlta szlovák ellenfelét, így bejutott a negyeddöntőbe Varga Miklós a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon.


A 60 kg-os súlycsoport magyarja meggyőzően bokszolt, ennek nyomán Rudolf Dydy a második menet után feladta a mérkőzést. 


A hazai szövetségtől származó információ szerint az első menetben nem nyomtak pontot a bírók, a másodikban azonban Varga felülkerekedett az utóbbi években legalább három súlycsoporttal feljebb "kúszó", magyarul kiválóan beszélő Dydyn. Egy ízben rendesen gyomron is vágta, ennek ellenére mindenkit meglepett, hogy a második menet utáni szünetben a szlovák bunyós lehúzta a kesztyűit, ezzel jelezvén, hogy feladja a küzdelmet. 


"Amikor gyomron vágtam, hallottam, hogy jókorát nyekken, biztosan nem esett neki jól. Másra nem tudok gyanakodni, csak arra, hogy emiatt nem jött ki a harmadik menetre" - mondta a hajdúsámsoni olimpikon, aki a negyeddöntőben - immár éremért - a grúz Koba Fakadzéval csap össze.

EREDMÉNYEK:
60 kg, nyolcaddöntő:
Varga Miklós-Rudolf Dydy (szlovák) Dydy a második menet után feladta
korábban:
51 kg, nyolcaddöntő:
Alexander Riscan (moldovai)-Szalai Gergely p.gy. 10-4