Az „új Lennox” Klicskóék ellen menne

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 13. 16:49
Vitalij Klicsko a hétvégén négy év után visszatérve megszerezte a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú címét, miután nigériai ellenfele, a címvédő Samuel Peter a nyolcadik menet után feladta a küzdelmet ellene. Ezzel az ukrán testvérpár az első a világon, akik egyszerre birtokolnak vb-címeket, hiszen jelenleg Vladimir uralja a WBO-t, IBO-t és IBF-et is. Az igen ambiciózus brit David Haye azonban úgy döntött, véget vet ennek. Novemberben vívja első nehézsúlyú mérkőzését, és tervei szerint az elkövetkező három évben ő uralkodik majd a súlycsoportban.


„Ide nekem először Vladimirt, majd a bátyját – fellengzősködött a brit. - Egyikük sem tud olyat gyorsaságot produkálni, amilyet majd én mutatok nekik, és mind a ketten sebezhetőek.”

„Cirkálósúlyban a teljesítményemnek csak 70-80 százalékát tudom nyújtani – indokolta a súlycsoportváltást a Cipruson tréningező ökölvívó még áprilisban. – Most kemény edzésekbe kezdek, célom, hogy annyi izom rakódjon rám, mellyel már nehézsúlyban bokszolhatok.”

Haye 2002-ben lett profi, és a cirkálósúlyban a hat év alatt 22 mérkőzést vívott, amelyek közül 21-et megnyert – mindegyiket kiütéssel. A BBC brit közszolgálati csatorna közvetítette a meccseit, majd szerződést kötött Lennox Lewis korábbi promoterével, Frank Maloneyval, vagyis népszerűsége folyamatosan nőtt.

2007-ben kezdett címeket nyerni, az EBU (Európai Bokszunió), majd a WBA (Bokszvilágszövetség), WBC és végül 2008-ban a WBO (Bokszvilágszervezet) cirkálósúlyú világbajnoka is ő lett. Ez év áprilisában aztán bejelentette: súlycsoportot vált, és le akarja taszítani a trónról a Klicsko testvéreket.

Az 1980-as születésű Haye már többször kijelentette: Evander Holyfieldhez hasonló sikereket szeretne elérni. (Érdekes, hogy nem a nagy brit elődhöz, Lennox Lewishoz akar hasonlítani, bár a haját is afro-stílusban hordja, úgy, mint Lewis.)

Azt is leszögezte: a 31. születésnapján vonul majd vissza, addigra azonban uralni fogja a nehézsúlyt.

Ehhez elsősorban a Klicsko testvérekre kell összpontosítania, hiszen október 11. óta Vitalijé a WBC világbajnoki címe, míg öccse, Vladimir a WBO, IBO és az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) bajnoka.

A testvérpár már csak a WBA-nél nem uralkodó, ahol a címvédő Nyikolaj Valujev azonban Evander Holyfielddel készül megmérkőzni. David Haye azonban biztos a dolgában, azt mondja, verhetőnek találja az ukránokat.

Az ifjabb Klicsko fivér annyival intézte el a kihívást, hogy Haye először tegyen le valamit az asztalra nehézsúlyban, és majd utána beszélhetnek a kérdésről. Ehhez az első lépést november 15-én tervezi megtenni az elbizakodott brit, amikor Londonban a 37 éves amerikai Monte Barrett ellen mérkőzik.

A „nagyok” eközben egész mást terveznek. Don King promoter a szombati Klicsko-győzelem után már arról beszélt, hogy az ukránt össze kellene hozni a már visszavonult Lennox Lewisszal egy óriási gálamérkőzés keretében.

Vitalij sokkal visszafogottabb volt a kérdésben: „Gondolkodnom kell rajta – mondta. – Először is a kezemnek kell meggyógyulnia, mert megsérült.”

Az ukránnak vigyáznia kell a sérülésekkel, hiszen 2004-ben is a térde miatt kellett visszavonulnia, majd mikor három év múlva bejelentette visszatérését, a háta sérült meg, és ezért kényszerült újabb egy év kényszerpihenőre.

Vitalij azonban most még egy ideig nem tervezi ismételt visszavonulását, ahogyan öccse sem: Vladimir decemberben Németországban készül megvédeni címeit. A Klicsko testvérek jelenleg egyeduralkodónak tűnnek a súlycsoportban – lehet, hogy ezt pont David Haye töri meg?