Johnson: Gyuri, érezd jól magad!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 11. 15:20
Vasárnap ül ismét autóba versenyen Makai György, aki ezúttal a Jarit Johnson csapatnál méreti meg magát a NASCAR előszobájának számító ASA LM-szériában. A Sporthirado.hu pilótája a newtoni Hickory Speedwayen vezetheti a fekete Chevrolet-t – remélhetőleg 250 körön át. Mindenki kíváncsi és izgatott, az istálló tulajdonosa, 2007 bajnoka nagyon szurkol istápoltjának.


 

Makai György néhány órán belül második ASA LM-szériás versenyén vehet részt, ezúttal nem Floridában, hanem a szomszédos Észak-Karolinában. A newtoni futam már nem száz körös, mint a legutóbbi, hanem kétszázötven, amely komoly kihívás lehet a magyar sportolónak.

A csapat tulajdonosa, a jelenlegi NASCAR-címvédő Jimmie Johnson testvére, Jarit Johnson tulajdonképpen maga helyett nevezte be Makai Györgyöt a száguldásra, a szezon utolsó megmérettetésére.

„Kíváncsi vagyok Gyurira, őszintén mondom, alig várom, hogy lássam őt versenyezni – méltatta Johnson csapata honlapján honfitársunkat. – Igyekszem neki mindenben segíteni, mert úgy érzem, ez a srác valóban el akar érni valamit. Egy külföldi országból érkezett, ráadásul az idény egyik legkeményebb versenyén kellene helyt állnia.”

Johnson a Hickory Speedwayen eddig tizenkét győzelmet és számos pole-t szerzett, így pontosan tudja, milyen a pálya, és mennyire nehéz feladat vár Makaira. Ettől függetlenül az tulajdonos nyugalomra inti a magyar autóversenyzőt.

„Örülnék, ha Gyuri jól szerepelne, akinek minden mellett egyetlen igazán fontos feladata lesz csupán. Azt akarom, hogy élvezze a futamot és minél több tapasztalatot gyűjtsön. Senki sem vár el tőle most mást, többet. A mezőny tele lesz igazi, rutinos élpilótákkal, szóval, Gyurinak türelmesnek kell lennie, miközben szorgosan gyűjtögeti körei számát.”

Makai ezúttal is egy fekete Chevrolet-vel száll harcba, Newtonban a 7-es számú csodát tarthatja kézben.