Forrnak az indulatok a sárga vonal miatt

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 7. 17:16
Az újonc Regan Smith haladt át először a kockás vonalon - mégsem ő, hanem a másodikként beérkező Tony Stewart nyerte meg a Talladega 500-at, a NASCAR-sorozat Hajsza a Sprint Kupáért kiírt rájátszásának negyedik viadalát. Az ok: a "győztes" a célegyenes előtt keresztezte az oválpálya alsó részét szegélyező sárga csíkot. A szervezet verseny utáni reklamációt nem fogad el, és hivatalos közleményben tudatta, miért nem.


„Ez egy figyelmeztetés, egy felhívás arra, hogy az alá nem szabad menni. Amennyiben valaki áthajt a sárga vonalon, és ezzel előnyösebb helyzetbe hozza magát, számolnia kell azzal, hogy megbüntetik, visszaminősítik. Amennyibe valaki a jelzés alá tolja ellenfelét, hogy az ne tudja megelőzni, az is megfizethet - áll a NASCAR bölcsei által megalkotott közleményében.

 

Regan Smith és Tony Stewart az utolsó pillanatokig ádáz csatát vívott a győzelemért, a célegyenes előtti kanyarban előbbi belülről támadott, utóbbi védekezett. Mindeközben a két versenyautó összeért, Smith pedig a sárga vonal alá kerülve megelőzte riválisát és elsőként csapott a célba - mindhiába.

 

A NASCAR mindenható ura, Mike Helton kőkeményen foglalt állást az üggyel kapcsolatban. Fellebbezésnek pedig nincs helye.

 

„Úgy döntöttünk, Smith-t nem lökte ki Stewart, ezért mindenféle reklamáció felesleges. Hivatalosan is megerősíthetem: a talladegai futamot Tony Stewart nyerte meg, a vétkest pedig megbüntettük és visszaminősítettük. Sem Talladegában, sem Daytonában nem lehet áthaladni a sárga vonalon az utolsó körben. Még csak véletlenül sem lehet keresztezni annak útját - mondta ki az áment az elnök.

 

Ennek fényében maradt az eredetileg kiadott összetett eredmény, azaz Tony Stewart a tizenegyedik helyről a hetedik pozícióba küzdötte fel magát a tizenkét fős rájátszásban.

 

AZ ÁLLÁS 4 FUTAM UTÁN:
1. Jimmie Johnson 5718 pont
2. Carl Edwards 5646 -72 pont
3. Greg Biffle 5641 -77
4. Jeff Burton 5619 -99
5. Clint Bowyer 5566 -152
6. Kevin Harvick 5547 -171
7. Tony Stewart 5515 -203
8. Jeff Gordon 5486 -232
9. Matt Kenseth 5473 -245
10. Dale Earnhardt Jr. 5469 -249
11. Kyle Busch 5387 -331
12. Denny Hamlin 5383 -335

Még hat futam van hátra a végéig, a következőt magyar idő szerint vasárnap éjjel rendezik az észak-karolinai Concordban. A versenyzőknek itt is ötszáz kört kell(ene) teljesíteniük.