Megkerestük hát az ötlettel a hódmezővásárhelyi autóversenyzőt, aki az amerikai idény végeztével már itthon készül a következő szezonra. Mert ha minden jól alakul, jövőre a NASCAR-sorozat idei fő aranyérem-várományosa, Jimmie Johnson testvérénél, Jarit Johnson csapatánál szállhat autóba.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a szerda kora esténél, és a főváros XVII. kerületének egyik nívós és igen impozáns gokartpályájánál. Nyolc óra körül fut be Makai György, mosolygósan. Míg nekünk a torkunkban ver a szívünk, addig ő olyan nyugodt, hogy az már félelmetes.
Persze, ő „hazaérkezett”, Makai György már kisgyermekkorában megismerkedett a gokartok benzingőzös világával. Többszörös bajnok, a mindentudók úgy vélik, a gokart az alap, aki itt bizonyít, esélyes egy szép karrierre.
Így könnyű, nyugtatjuk magunkat, miközben a fejünkre húzzuk a kék, speciális szövetből készült fejvédőt és az ébenfekete bukósisakot. Aztán belehuppanunk a földön pihenő, ám dölyfösen morgó gépbe.
Nincs visszaút, menni kell. Felemelkedik a hüvelykujj, ha lehet, még inkább dobog a szív. Itt, ma este illik bizonyítani. Aztán Makai Gyuri elindul.
Azt hiszem, tulajdonképpen már itt eldőlt minden. Akkor láttam őt utoljára, meg még egyszer, amikor a 24 körös viadalon hirtelen lekörözött. Hagytam. Aztán megpróbáltam visszaelőzni – mert mégiscsak rivalizáltunk -, olyan vicces volt.
Nyugtattam magam, gondoltam, menj, repülj. Kicsit Timo Glocknak éreztem magam – biztos hibáztam az íven, ezért történhetett meg velem ez a „csúfság” -, aki „elengedte” Lewis Hamiltont a mindent eldöntő, Formula-1-es Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában.
Aki már kipróbálta ezeket a kis „ördögöket”, biztosan életreszóló élményeket szerzett. Fantasztikus érzés hallani alattad a berregő motort, itt egy pillanatra mindenki Michael Schumachernek képzelheti magát.
Mi ezúttal egy picit lassabbak voltunk, ám a leintés után mégis büszkén mentünk oda gratulálni Makai Györgynek. Émelygő gyomorral, „bedurrant” csuklóval, szédelegve, ám vérprofi bajnokként kászálódtam ki a gokartból, majd miután kölcsönösen meglapogattuk egymás hátát, beszélgettünk egy cseppet a kalandról.
„Nagyon jól éreztem magam, de bevallom, volt egy kis előnyöm veletek szemben – fújt egyet az autóversenyző. – A barátaimmal többször gokartozom, előfordul, egy este két-háromszáz kört is levezetünk. Nem könnyű, de természetesen már hozzászoktam.”
„Érdekes, éppen ilyen gokarttal versenyeztem gyermekkoromban, a négyszázas Honda-motor helyett persze kisebb teljesítményűvel. Annyi különbség volt még, hogy anno nem védték ennyire körbe műanyaggal a járgányt. De teljesen ez a fazon volt.”
Talán mondanom sem kell, Gyuri megnyerte hirtelen összehozott háziversenyünket - mindezt roppant szerényen vette tudomásul -, bajnokot azonban nem avattunk. Inkább visszavágót kértünk…