Hetes-kenuval kezdték a tombola-gyűjtést

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 6. 22:07
Közel 380 tombolaszelvény talált gazdára a 10. TVK Triatlon Nagyhét vasárnapi első sporteseményén, a hagyományos hetes-kenu versenyen, amely ezúttal is élénk érdeklődés mellett rendeztek meg Tiszaújvárosban, a centrumban található Dísz-tóban.


A Nagyhét aktív résztvevői közül legkorábban idén is a „damil-áztatók” keltek. A Carbotex-horgász-verseny három kategóriában kínált igazi megmérettetési lehetőséget a Dísz-tó partján a fiatalok számára. A 6-10 évesek között Mézes Tamás, Majnár Melinda, Unti Noémi, a 10-14 éveseknél Rácz Dávid, Pistyák Levente, Vincze János, míg a 14-18 éveseknél Gönczi Tamás, Bajzát Levente, Rácz Krisztián volt az első három helyezett sorrendje.

 

Miközben a horgászok eredményhirdetése zajlott a Bogratlon-bográcsfőző fesztivál előkészületei már javában folytak. A zsűri végül, nagyon nehéz döntést követően a Rádió35 együttesét hozta ki győztesnek, így az általuk készített sertésgulyás „Arany-bográcsot” ért számukra. Időközben a nagy színpadon egymást váltották a neves fellépők.

 

Harmadszor is a Katasztrófa egysége bizonyult a legjobbnak az idei Nagyhét első tombola szelvény gyűjtési lehetőségén, a kora délután elkezdődött hetes-kenu versenyen. A Dísz-tavon megrendezett vetélkedésre nem kevesebb, mint 54, baráti társaságokból, munkahelyi kollektívákból verbuválódott összeszokott és alkalmi egység adta le nevezését.

 

A csapatok között ott voltak a TVK-Mali Triatlon Klub utánpótlás korú versenyzői is, akik nem mást nyertek meg kormányosnak, mint dr. Márkus Gábor klubelnököt, aki főrendezője a július 13-ig tartó nagy menetelésnek. A páros csatározások utolsó fázisában a kajakos világbajnok Szonda Kornélia nevével fémjelezett Muff-Maffiák és Sanyi névre keresztelt hetes végig kiválóan lapátolt, egészen a legjobb négyig, ahol a fiatal Bike Time legénysége fosztotta meg őket a döntőbe jutástól. A másik ágon a Katasztrófa magabiztosan menetelt a fináléba, utoljára a Turbinátorokat győzték le. Az első hely sorsa féltávtól nem forgott veszélyben, a rutinos Katasztrófa ismét legyőzhetetlennek bizonyult.

 

Még tartott a hetes-kenusok csatározása, amikor a Domino Trió elkezdte utcabálját a Városháztéren. A hangulat este nyolc órára jutott a tetőfokára, amikor a latin romantikus pop zene hazai képviselője, a Fiesta együttes foglalta el a „világot jelentő deszkákat”. 

 

A hétfői folytatásban este 18:00 órától a futás kap főszerepet, amikor a résztvevők a július 13-i 12. TVK BG Triatlon Világkupa futópályáján teljesíthetnek két kilométert. Valamennyi célba érkező itt is tombola szelvényt kap, mely újabb esély a vasárnapi ajándéksorsolásra.