Gomez világbajnokként várja Pekinget

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 17. 12:31
Az aktuális triatlon világbajnok, a pekingi ötkarikás játékok egyik legnagyobb arany-esélyese, a spanyol Javier Gomez négy napot töltött Tiszaújvárosban, ahol sikerrel védte meg tavalyi világkupa-futam elsőségét. A világkupa összetettjének éllovasa szálláshelyén, a Garden Panzióban a legkisebb sztárallűrök nélkül, készségesen mesélt életéről, pályafutásáról, terveiről.


„A szüleim 16 éven át Svájcban dolgoztak és csak 3 hónapos koromban tértek haza velem Spanyolországba, a galíciai tartományban található Ferol városába – nyilatkozta a 25 esztendős hispán világelső. „Sportpályafutásomat 11 évesen úszással kezdtem. Közben hobbi szinten a focival is kacérkodtam. Ebből mára csak az maradt meg, hogy én is nagyon büszke vagyok Eb-címünkre, a Deportivo La Corunanak szurkolok és Fernando Torres a kedvenc játékosom. Talán hihetetlen, de első úszóedzőm irányítja ma is a tréningjeimet. Első triatlon versenyemen 16 évesen indultam, a kerékpározást és a futást közvetlenül ezt megelőzően ismertem meg közelebbről.

 

- Első figyelemre méltó eredményét mikor érte el, illetve melyek voltak a legjelentősebb sikerállomások?

 

- Mivel rögtön először nyerni tudtam, folytattuk a munkát mesteremmel ebben az összetett sportágban. Érdekesség, hogy azon a viadalon, ahol én az ifiknél sikerrel debütáltam, az elit kategória győztese nem volt más, mint későbbi világbajnok honfitársam, Ivan Rana. A nemzetközi porondon 2002-ben, a németországi junior duatlon Európa-bajnoki aranyéremmel tettem le a névjegyemet. Egy évvel később az új-zélandi Queenstownban megrendezett U23-as világbajnokságon sem találtam legyőzőre. Első felnőtt sikeremnek a 2004-ben, 21 évesen a madeirai világbajnokságon elért 8. helyet tartom. Az idei vancouveri világbajnokságon kedvezett számomra az időjárás, hiszen Galíciában is állandóan hideg van és esik az eső, mint tette azt néhány hete Kanadában, amikor is begyűjtöttem felnőtt világbajnoki aranyérmemet. A tiszaújvárosi volt a 11. világkupa-futam győzelmem, mellyel utolértem az eddigi első, már visszavonult ausztrál Brad Bevant. Mivel még fiatal vagyok, komoly esélyem van a rekord megdöntésére és vezető helyem megerősítésére.

 

- Elárulna nekünk néhány kulisszatitkot felkészüléséről, motivációjáról?

 

- Motivációt nem is kell keresnem, hiszen élek-halok a triatlonért, mindhárom sportágát szívesen gyakorlom. Szeretek edzeni, mert tudom, hogy a versenyeken csak így szerepelhetek jól. Hetente átlagosan 25 km úszás, 350- 400 km kerékpározás és 100-110 km futás a penzum, melyben nagyon sok a minőségi munka. A futóedzéseket gyakran végzem el atlétákkal, akik között időnként versenyzek is. Egy 3000 méteres erőpróbán 8:25 percet is teljesítettem már, de ez egy ,,lassú" verseny volt. 10 km-en az idei legjobb időm 15:45 perc. A versenyzéssel, edzőtáborozással együtt járó utazást is nagyon kedvelem, szeretek emberekkel találkozni, ráadásul meg is élek a triatlonból.

 

- A közelgő pekingi olimpia előtt nagyon sokan Javier Gomezt tartják az aranyérem legnagyobb várományosának. Mennyire nyomasztja ez Önt?

 

- A vb-arany megszerzését követően, a világkupa összetett pontversenyének első helyezettjeként tudom, hogy sokan tartanak esélyesnek a pekingi ötkarikás játékokon. Ez a teher azonban egyáltalán nem nyomaszt, mert én teszem a dolgom tovább, kemények edzek, hogy jól szerepelhessek az olimpián. Sydney olimpiai bajnoka, a kanadai Simon Whitfield, az athéni ezüstérmes új-zélandi Bevan Docherty, az U23-as világbajnok, kétszeres felnőtt vb-bronzérmes ausztrál Brad Kahlefeldt, vagy a franciák újdonsült Európa-bajnoka, Frederic Belaubre lehet a legnagyobb vetélytársam. Véleményem szerint nem feltétlenül a legerősebb nyeri majd az olimpiát. A legjobb futóknak össze kellene dolgozniuk, hogy futóverseny dönthessen az érmekről. A pekingi teszt versenyt tavaly megnyertem, ami nem hátrány, hiszen némi önbizalmat adhat majd az ötkarikás játékokon. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az olimpián sokkal erősebb a motiváció a versenyzők számára. Mivel Pekingben nem a megszokott két körös, partra mászós úszás lesz, hanem az 1500 métert egy körben kell abszolválni, nagyon lényeges, hogy az 500 méterre található bólyáig az 5-6. hely valamelyikén haladjak. Ebben az esetben elkerülhető a táv fennmaradó részére tehető „vízibirkózás", ráadásul így jó pozícióban kezdhetem meg a kerékpározást. Nálam egyébként a futás, úszás, kerékpározás jelenti az erősorrendet.

 

- Harmadszor járt Tiszaújvárosban, jövőre gyarapítja ezt a számot?

 

- 2000-ben még ifjúsági koromban jártam először Tiszaújvárosban, melyet már akkor nagyon megkedveltem. Tavalyi sikerem idején pedig egyértelművé vált számomra, hogy az itteni atmoszféra, az emberek, a nézők fantasztikusak. Dr. Márkus Gábor és családja idén is a ,,tenyerén hordozott", náluk laktam, ráadásul megvédtem 2007-es elsőségemet, így nem udvariasságból mondom, hogy jövőre szeretnék visszajönni ide! Mivel az olimpia után új kihívásokat is keresek majd, foglalkozom a gondolattal, hogy rajthoz álljak a 2009-es budapesti duatlon Európa-bajnokságon is, mely előversenye lesz a 2010-es triatlon világbajnokságnak. Nem árt ott is időben tapasztalatokat gyűjteni...