Evezős-világbajnokság: Hallerék és Hajdú a B döntőben

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 25. 12:02
A B döntőben, azaz a 7-12. helyért folytathatja szereplését a könnyűsúlyú egypárban versenyző Hajdú Zsuzsanna és a Haller Ákos vezette kormányos kettes az ausztriai Ottensheimban zajló evezős-világbajnokságon, amelyet az olimpia műsorában nem szereplő számokban írtak ki.


A viadal honlapja szerint Hallerék (Tari János és Baka Sándor kormányos alkotja még az egységet) jól kezdtek a pénteki középdöntőben, de végül visszacsúsztak az utolsó helyre, s csak az első három került az A fináléba.

 

Ugyanez volt a kvalifikáció menete Hajdú futamában is, de a magyar evezős nem tudta megismételni a szerdai reményfutamban nyújtott remek teljesítményét, és ő is csak hatodik lett.

 

Pénteken még a szintén könnyűsúlyú egypárban versenyző Kitka Gergely lesz érdekelt a magyarok közül, ő délután az alsóági középdöntőben száll vízre, a 13-24. helyért.

 

Hallerék és Hajdú - csakúgy, mint a szintén B döntős férfi könnyűsúlyú nyolcas és női könnyűsúlyú négypár - vasárnap folytatja szereplését a vb-n, amelyen az ifjúsági korosztály küzdelmében hét magyar egység versenyez.